Közmeghallgatáson számoltak be a képviselők idei tevékenységükről

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete december 3-án délután tartotta idei éves közmeghallgatását, melynek ezúttal is a Városháza díszterme adott otthont.

Az esemény az önkormányzati képviselők beszámolóival kezdődött, a képviselők a 2025-ben elvégzett munkájukról beszéltek, ezt követően Michl József polgármester tartott tájékoztatót a mögöttünk álló hónapokról. A városvezető többek között elmondta, idén eddig 18 alkalommal ülésezett a testület, ebből 9 rendes, 9 pedig rendkívüli ülés volt. A 18 ülésen összesen 315 napirendi pontot tárgyaltak, ennek nyomán 19 rendeletet, valamint 638 határozatot hoztak.

A közmeghallgatáshoz kapcsolódóan a tataiak és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket tehettek fel, és javaslatokat fogalmazhatnak meg akár előzőleg, írásban benyújtva, akár pedig a helyszínen, személyesen. A feltett kérdések többek között érintették a Kistérségi Idősek Otthona működését, az Angolkertet, infrastrukturális fejlesztéseket, a közlekedést és városüzemeltetési kérdéseket. A közmeghallgatást a Tatai Televízió élő adásban közvetítette.