„Legnagyobb kincsünk a víz” – szakmai konferenciával zárták a tatai csapadékvíz elvezetési projekthez kapcsolódó szemléletformáló programsorozatot

„Legnagyobb kincsünk a víz – Tata város csapadékvíz elvezetésének fejlesztése” címmel rendeztek konferenciát a Piarista Rendházban május 19-én.

Több, mint 1 milliárd forintos csapadékvíz-elvezetési fejlesztés kezdődött meg tavaly városunkban, TOP forrásnak és kormányzati többlettámogatásnak köszönhetően.  A fejlesztéssel az Újhegyi úti vízfolyással kapcsolatos csapadékvíz-elvezetési problémákat tudja felszámolni az önkormányzat. A projekt célja, hogy az érintett városrész (a Vasút utca és Gesztenye fasor térsége) csapadékvíz kiöntésektől veszélyeztetett utcáiban egy megfelelő csapadékvíz elvezetési rendszer épüljön ki, amely biztonságosan képes elvezetni a befogadóba az egyszerre lehulló nagy mennyiségű esőt. A fejlesztéshez szemléletformáló program is kapcsolódott, ennek lezárásaként került sor a májusi szakmai konferenciára.

Ortner Renáta, a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. végrehajtási igazgatóhelyettese a Piarista Rendházban elmondta: – A konferencia tulajdonképpen egy másfél éves munka záró rendezvénye, mellyel a tatai vízrendezés projekthez kapcsolódó szemléletformáló eseménysorozatot fejezzük be. A munka során igyekeztünk minden korosztályt megszólítani, az óvodásoktól kezdve a nyugdíjasokig azzal a céllal, hogy a vizek helyben tartásának fontosságához, a vizek védelméhez, a felszíni vizek megóvásához illetve a víztakarékossághoz kapcsolódó hasznos információk minél több tataihoz eljussanak, és a mindennapjaik részévé váljanak.

A konferencia szervezői olyan előadókat kértek fel, akiknek szoros kötődésük van Tatához és emellett elismert szakmai tekintéllyel bírnak. Az előadásokon szó volt a vízvédelemről, a közeljövő újabb helyi fejlesztéseiről, a vízmegtartás jó gyakorlatairól, a források és természetes vízfolyások jövőjéről.

Michl József polgármester a szakmai találkozó kapcsán úgy nyilatkozott: – A csatornaépítési projektünk lassan a végéhez közeledik, és ezzel párhuzamosan egy olyan konferencia megszervezés volt a célunk, amely tovább erősíti, hogy a víz az egyik legfontosabb természeti érték az életünkben, ezért a tisztaságának, a mennyiségének és a biztonságának megőrzése közös feladatunk. A városvezető hozzátette: – Tavaly az önkormányzat sok esővízgyűjtő edényt osztott ki azoknak, akik a házuk előtt rendben tartják a közterületet, s ezt idén is szeretnénk folytatni. Emellett a másik jó hír az, hogy sikerült egy újabb nagy pályázatot elnyernünk a TOP Plusz forrásból, amelyben két ütemre bontva 1,4 milliárd forint áll majd rendelkezésünkre a forráshelyzet további kezelésére, a vízmegtartó rendszerek tovább építésére, illetve vízelvezetésre.

A konferencián az előadásokat követően került sor a „Legnagyobb kincsünk a víz” című rajzverseny eredményhirdetésére és díjátadójára is. A szemléletformáló projekt részeként meghirdetett rajzversenyen egy hónap állt a kisdiákok rendelkezésére, hogy elkészíthessék a vízvédelemmel kapcsolatos alkotásaikat, a pályázatra több, mint 170 rajz érkezett be. A nyertesek esővízgyűjtő tartályt és környezet, illetve vízvédelmi társasjátékokat kaptak, emellett pedig minden díjazott átvehette a Kék Bolygó Alapítvány vízvédelemről szóló könyvét.