Lezárult a „Tata 2022” kiállítás közönségszavazása

A Kuny Domokos Múzeum szervezésében a Tatai Vár Vártorony kiállítóterében rendezték a „Tata 2022” című kiállítás közönségszavazásának eredményhirdetését március 27-én.

A helyszínen február elsején nyílt egy kiállítás a Talentum Művészeti Szakgimnázium diákjainak alkotásaiból. A „Tata 2022” elnevezésű tárlat anyagában a múzeumot, programjait, valamint városunk nevezetességeit népszerűsítő terveiket, grafikai alkotásaikat mutatták be a 13. osztályos diákok. A 20 fiatal alkotó látvány és tárgyterveit, posztereit, ajándéktárgy ötleteit bemutató leporellókra a közönség a helyszínen valamint online is szavazhatott, hogy a voksok alapján a múzeum kiválaszthassa azokat a terveket, melyekkel reklámozni fogja programjait.

Dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója az eredményhirdetésen elmondta, hogy a kiállítás az elmúlt időszak egyik leglátogatottabb tárlata volt, s a március 16-án lezárult közönségszavazás során közel 3 ezer voks érkezett be.

A Vártoronyban Rigó Balázs köszöntötte az eredményhirdetésre érkezett diákokat és pedagógusokat. Tata alpolgármestere kiemelte: – Régi, szép hagyomány az, hogy a 111 éve alapított tatai múzeum diákokat von be a munkájába, hiszen egykoron a piarista diákok már jelentős szerepet vállaltak a gyűjteményi alap létrehozásában. Rigó Balázs hozzátette, a Kuny Domokos Múzeum hosszú évek óta együttműködik a Talentum iskolával, s ez a közös munka is hozzájárult ahhoz, hogy a város 2019 nyarán elnyerte a Tehetségbarát Önkormányzat címet.

Március 27-én a Talentum Művészeti Szakgimnázium négy tehetséges növendéke vehetett át elismeréseket a közönségszavazatok alapján a várban. A negyedik helyezett Lakatos Andrea lett, a harmadik helyen Szikora Georgina, a másodikon Péczi Virág végzett, míg a legtöbb szavazatnak az első helyen Pálfi Regina örülhetett.

Gratulálunk az alkotóknak!