Megjelent a nagy tatai filmkönyv
November 7-én az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban mutatták be Cserteg István „A nagy tatai filmkönyv” című kiadványát. A könyv azt a 100 filmet mutatja be helyszínekkel, szereplőkkel, rendezőkkel, amelyeknek Tata adott hátteret 1917-től napjainkig.
Cserteg István nem először írt könyvet filmes témában. 2023 februárjában a tatai Esterházy-kastélyban mutatták be „Legendás filmek, legendás helyszínek – Komárom-Esztergom megye” című munkáját, amely filmkalauzként veszi sorra az egészében, illetve részben a térségünkben forgatott több, mint 300 film adatait. A kötetben megtalálhatóak a fontosabb dokumentum, játék, televíziós és gyermekfilmek, beleértve a külföldi alkotásokat is, így 13 ország 301 mozija szerepel a kutatási anyagban. Megyénkben először 1917-ben forgattak játékfilmet Deésy Alfréd rendezésében, aki abban az évben több némafilmet is készített Tóvárosban. Első négy filmjét egyébként a tatai kastélyban és az épület udvarán forgatta Deésy, ezeket aztán újabb tatai mozik követték, nem véletlen, hogy városunkat 1923-ban úgy emlegették az újságok, mint a magyar filmfővárost. Cserteg István a november 7-i könyvbemutatón elmondta, a megyei filmtörténelemről szóló munkájának befejezése után fogalmazódott meg benne annak a gondolata, hogy könyvet írjon kifejezetten Tata filmes múltjáról is. Az itt járt filmes hírességek névsora hosszú, köztük van például: Olt Arisztid, azaz Lugosi Béla, Lóth Ila, Hollay Kamilla, Dán Róbert, Margittay Gyula, idősebb Latabár Árpád, Bolváry Géza, Petrovics Szvetiszláv, Uray Tivadar, Bajor Gizi, Páger Antal, Jávor Pál, Tolnay Klári, Bujtor István, Latinovits Zoltán és Reviczky Gábor.
Cserteg István tehát legújabb könyvét már Tatának címezte, s olvashatunk benne Hollywood és Tata kapcsolatáról, a mai fiatalok filmes érzékenységéről, de arról is, hogy filmes vonatkozásaink miként válhatnak turisztikai és kulturális előnnyé a régióban. „Tatán bárhol sétálhatunk, mindenütt legendák nyomában járunk” – nyilatkozta a szerző, aki kiemelte, városunk szerencséje, hogy közel fekszik Budapesthez, hogy egyedülálló természeti és épített örökséggel rendelkezik, hogy Deésy Alfréd itt tette le a filmes alapokat, s hogy felkerült arra a térképre, melyen a legjobb forgatási helyszínek szerepelnek. A nagy tatai filmkönyvben három Tatához köthető filmes is megszólal: Antal Tibor gyermekszínészként hagyott nyomot a magyar filmtörténetben, Michl Juli filmszínészként és vágóként vállalkozott izgalmas szerepekre, míg Gulya Róbert híres magyar és amerikai filmek zeneszerzője.
A Kajakház rendezvénytermében a könyvbemutatót Michl József polgármester nyitotta meg, majd Cserteg István Michl Julival és Antal Tiborral beszélgetett. A nagy tatai filmkönyv második bemutatójára november 24-én 18:00 órától kerül majd sor a Magyary Házban, ahol a szerző Varga Ágota filmrendezőt és Gulya Róbert zeneszerzőt látja vendégül.




























