Megkezdődött a Tata és Térsége Civil Napok programja
23. alkalommal rendezi meg a Tata és Térsége Civil Napokat a Tata és Térsége Civil Társulás. Az őszi eseménysorozat programjai október 2-ig várják az érdeklődőket, a nyitóesemény szeptember 21-én az Öreg-tó partján megrendezett Zöld Piknik volt.
Új vezetőséggel folytatja munkáját a tatai társulás, melynek elnöke, Labanc Györgyi elmondta, hogy jelentős közgyűlésen vannak túl, amelynek keretében egy workshopon is részt vettek, s egyeztették elképzeléseiket, terveiket a közösség jövőjéről, a céljaikról, a kommunikációjukról és az egymással való kapcsolattartásról. Labanc Györgyi kiemelte: – Nagyon fontos, hogy a mögöttünk álló civilek rendkívül komoly és lelkes munkát végeznek, s ez az, ami felemeli az ernyőszervezetet. Számunkra most egy új korszak indul, amelyben megerősödünk, a céljainkat projektekké alakítjuk, nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra, egymás támogatására, mindezt azért, hogy a társulás minél inkább kerek egészként szolgálhassa a jövőben a tataiakat.
Az új vezetőség tagjai: Labanc Györgyi, Schenk Lászlóné és Lengyelné Holh Márta. Nyári közgyűlésükön a vezetőség és a tagok együttműködési irányokat határoztak meg az önkormányzattal és intézményeivel, a gazdasági élet szereplőivel, mint lehetséges támogató partnerekkel, emellett a szervezeti kommunikációt is szeretnék megújítani.
Az idei civil napok Zöld Piknik elnevezésű nyitórendezvényén Michl József polgármester elmondta: – A társulás megalakulásakor az volt a cél, hogy egy olyan ernyőszervezet jöjjön létre a városban, amely szolgáltat a civileknek, segít megtalálni a helyüket, összefogja, valamint széles körben is kommunikálja a programjaikat. Az önkormányzat idén közel 20 millió forint támogatást nyújtott tatai civil szervezeteknek, ennél azonban sokkal fontosabb a tevékenységük, amelynek az értéke pénzben nem kifejezhető, s amit sokszor a szabadidejükben, önként, a lelkük épülésére tesznek a saját területükön, ezért pedig nagy köszönet jár a tatai civileknek.
A Tata és Térsége Civil Napok részeként az előttünk álló két hétben foglalkoznak többek között a vízzel, a civil kommunikációval, programokat szervez a Diákönkormányzat és a Versbarátok Köre, sétálni lehet az Ökofaluban, lesz filmvetítés, előadások és workshop sorozat is. A részletes program a csatolt mellékletekben olvasható.





















