Európa Díj (2013)

Az Európa Díjat, illetve az ezzel a névvel jelzett kitüntetési rendszert a strasbourgi székhelyű Európa Tanács alapította 1955-ben – olyan helyi és regionális önkormányzatok elismerésére, melyek kiemelkedően aktív szerepet vállalnak az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok terén.

A kitüntetési rendszer négy lépcsős. Első lépcsőfoka az Európai Diploma, a második a Becsület Zászló, a harmadik a Becsület Plakett és a negyedik maga az Európa Díj. Tata városa – pályázatai alapján – 1999-ben nyerte el az Európai Diplomát, 2000-ben a Becsület Zászlót és 2004-ben a Becsület Plakettet.

Tata Város Önkormányzata az ezt követő időszakban is minden évben pályázott a kitüntetési rendszer legmagasabb fokozatának, az Európa Díjnak az elnyerésére, 2008-ban a második helyen végzett az elismerésért folytatott versenyben, amelyet minden évben egyetlen település kaphat meg Európában, s amelyet Magyarországról korábbról csak Szeged városa tudhat a magáénak.

2013-ban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Európa Díj Albizottságához negyven pályázat érkezett be az Európa Díjra. Ebből az albizottság hivatala választotta ki a legjobb ötöt. A németországi Aalen és Altötting, a lengyelországi Poznan és Slupsk és Magyarországról Tata pályázata kerül az Albizottság elé 2013. április 26-án Strasbourgban, hogy az arra leginkább érdemesnek ítélt település Európa Díjban részesüljön.

Végül Tata városa – a németországi Altöttinggel megosztva – 2013. április 26-án nyerte el az Európa Tanács Európa Díját. A díj odaítéléséről szóló hivatalos közlemény indoklása szerint: „A Komárom-Esztergom megyében található Tata városa 9 testvérvárosával kiterjedt és változatos cserekapcsolati hálózatot hozott létre. A 2012-ben szervezett több mint 60 esemény számos olyan kulturális, sport és iskolai cserét tett lehetővé, amelyek Tatát az európai eszme helyi szintű előmozdításának modelljévé teszik Magyarország számára.”