A tatai Minimarathon nemzetközi futóverseny

Az első futóversenyt 1984-ben rendezték Tatán, amelyen 509 fő induló vett részt. A harmadik rendezvényen már 10 országból érkeztek sportolók a 14 km-es távú versenyre. A minden év augusztus elején rendezett Minimarathon azóta nemzetközi hírnévre tett szert. A város legszebb részein – a két tó partján, a vár körül, az Angolparkban – áthaladó versenyzők sportolás közben gyönyörködhetnek a természeti és épített környezet remekeiben. A csodálatos környezet, a történelmi hangulat, a tóparti sétányok csendje és a kis utcák varázsa feledtetik a tűző nap és a verseny megpróbáltatásait.

Tata város lakói megsimerték, megszerették a rendezvényt ma már több százan szurkonak ismerőseiknek, barátaiknak, családtagjaiknak. A versenyre Tata több testvérvárosából és Európa több országából érkeznek a futás szerelmesei, akik az általában rekkenő hőség ellenére óriási lelkesedéssel futják végig a távot, meglehet ez még nagyobb motivációt jelent a versenyzőknek.

A megmérettetésen minden versenyző saját elhatározásából és saját felelősségére vesz részt, tudva, hogy az időjárási feltételek speciális felkészülést igényelnek. A versenyre való jelentkezési lapon ezt a futók aláírásukkal is elismerik. A szervezők megtesznek azért, hogy támogassák az indulókat a várható hőségben: általában párakapu, frissítő állomások segítik a nevezőket, a professzionális egészségügyi ellátásról a mentők és önkéntes egészségügyi szakemberek gondoskodnak.

A Tata Települési Értéktár Bizottság 2019-ben vette fel a tatai Minimarathon nemzetközi futóverseny a tatai értékek közé a sport kategóriába.

https://www.kemma.hu/sport/helyi-sport/harmincotodik-tatai-minimarathon-1109476/

https://www.programturizmus.hu/ajanlat-tata-minimaraton.htmlhttps://www.youtube.com/watch?v=BNM2-r9kDQE

https://www.youtube.com/watch?v=cc2IQ7lOZ2Q