Baranyi József iskolateremtő zenepedagógus munkássága, a tatai zenei élet fellendítője

Baranyi József, Bózsi bácsi 1925.március 18-án, Tárkány községben született Baranyi József kántortanító és Tankó Rozália második gyermekeként.

Gyermekkorát Szomódon töltötte, ahol az elemi iskola 1–4. osztályában tanult. A gimnázium első négy osztályát a Tatai Gróf Esterházy Miklós Piarista Gimnáziumban végezte. Itt készült fel arra, hogy tanítói pálya felé vegye útját. Ezért a következő iskolája a Nagykőrösi és Duna melléki Református Líceum és Tanítóképző lett. Itt kapta kézhez 1944-ben kántori és néptanítói oklevelét. A líceum elvégzése után Nyárádszentsimonra (Erdélybe) helyezték kántortanítónak. Néhány hónap után visszakerült Komárom megyébe. A környező falvakban (Naszály 1944–45; Császár 1945–46) tanított. A sors szinte évről évre új megpróbáltatások elé állította. A nyilasok elhurcolták mint leventét, hitt és bízott – sikerült visszajutnia. 1946-ban került a tatai Református Elemi Népiskolába kántortanítónak. 1952-ben az egyházi énekkarok működését, kántortanítók templomi szolgálatát nem engedélyezték. Választaniuk kellett a tanítói és a kántori állás között. A megélhetés miatt mindenki a tanítói állást választotta. Ekkor fogadta meg magában, hogy addig nem ül nyilvánosan semmilyen hangszer mellé, amíg újra nem kántorizálhat. Remélte, hogy az eltiltás időszakos, nem tarthat sokáig – tévedett.

Alkotni és teremteni akart, fokról fokra jöttek a lehetőségek.

Minden olyan munkaterület érdekelte, ami összefüggött a közélettel: az iskolában, az úttörőmozgalomban, a középfokú kollégiumban, a művelődési osztály helyettes vezetőjeként, számadó igazgatóként is tevékenykedett.

A Megyei Tanács Művelődési Osztálya felkérésére 1953-ban az eddig magántanárként működő zenetanárokkal megalakították a Zeneoktatói Munkaközösséget. Ezzel a zenei életet sikerült városunkban feléleszteni. Lelkiismerete állandóan felszínen tartotta azt a gondolatot, hogy tennie kell a zenei élet terén. Azért, hogy minél tökéletesebben megfeleljen a kívánalmaknak, mint működő tanító szerezte meg az ének-zenei diplomáját 1955-ben az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán, Budapesten.

1955-ben az I. sz. Általános Iskola igazgatója lett. 1957-ben ő szervezte meg az ének-zene tagozatot, ahol saját bevallása szerint „lehetőség nyílt arra, hogy a rám bízott gyerekek sokaságát az alapvető zenei ismeretek elsajátításával képessé tudjam tenni a hangjegyről való éneklésre, így a szertartások tevékeny részese lehet az, aki akar”. A Kodály Zoltán eszméire épült tagozat léte tág teret nyitott a zenei tehetségeknek. Ezt igazolja, hogy az 50 év alatt több, mint 300 ének és zenetanár, zeneművész lett a kis diákokból, itthon és külföldön is.

A zenei élet alakítása közben az 1980-as években megszervezte az I. sz. Általános Iskolában a felnőttképzést, az esti tagozatot. 2007-ig a Nyugdíjas Dalkör vezetője volt.

1962-ben megalapította az Egressy Kórust, amelyben az énektagozatos gyerekek szüleikkel és nagyszüleikkel együtt alkották az Éneklő Családot. Rá tudta venni a gondoktól, munkától elgyötört embereket arra, hogy időt szakítsanak a dalra. Kezükbe vették a kottát – amit kevesen ismertek –, meggyőzte őket arról, hogy szükség van a hangjukra, személyükre.

Szerette az embereket, szerette a kórust, a közösség lelke volt. Erős akarattal és hittel tudta létrehozni és megtartani ezt a hatalmas éneklő csapatot, amelynek a legjobb időszakában egyidejűleg 138 tagja volt. Úton-útfélen hangoztatta: „HÉTRŐL HÉTRE, HÉTFŐN HÉTRE”. Élete végéig szívén viselte „alkotása” sorsát, fáradhatatlanul dolgozott, hogy az ifjú lelkektől az idős emberekig megértesse, hogy énekelni jó, énekelni kell.

1986-ban nyugdíjba ment, de a munkát tovább folytatta. A Tardosi Általános Iskolában tanított 1989–től 1996-ig. 2002-ben megalapította az „Egressy Kórus Tata” Alapítványt, amely a kórusok támogatását vállalta magára.

Szakmai élete nagyon gazdag, sokszínű és változatos volt:

1949–1952: a tatai Középiskolai Diákotthonban mellékhivatású gondnok

1952–1954: a Tatai Járási Tanács Oktatási Osztályán számadó igazgató és osztályvezető

1953–1954: a tatai I.sz. Ált. Isk. csapatvezetője, gyermekkórust szervezett az iskolában.

1954–1955: a Pedagógus Szakszervezet Járási Bizottságának gazdasági felelőse

1956–1957: az I.sz. Ált. Isk. megbízott igazgatója

1957: megszervezte az ének-zene tagozatot, emiatt igazgatói posztjáról lemondott

1957–1958: személyi változások miatt igazgató-helyettes

1955–1967: A Tatai Béke Művelődési ház Zeneoktatói Munkaközösség vezetője (ez idő alatt 54 főről 450 főre emelkedett a tanulók létszáma)

1959: az I.sz. Ált. Iskolában az állami zeneoktatás keretein belül megszervezte a hegedű és zongora szakot

1962: Szülők összefogásával, segítségével az iskolában négy zeneszobát építettek és 3 zongorát vásároltak a szülők és a Városi és Megyei tanács támogatásával

Ugyanebben az évben, az ének-zene tagozat 5 éves jubileumi hangversenyén szerepelt első alkalommal a Szülői Munkaközösség éneklő együttese, amelyből vegyeskar alakult és 1964-ben vette fel az Egressy kórus nevet.

Egy egész élet gyűjtésének, több éves munka eredményeképpen jött létre Tata énekes múltja és jelene, 1747–2002 c. könyve, és a 40 éves a Tatai Fazekas Utcai Általános Iskola ének-zene tagozata c. könyve.

Egész lénye, munkája azt sugallta: ne feledd, hogy magyar vagy! Ápold, énekeld népünk léleknemesítő, gyönyörű dalait, őrizd hagyományait!