Bíró Endre régész, múzeumigazgató Tata városban végzett múzeumszervezői, gyűjteményfejlesztői tevékenysége

Bíró Endre régész, múzeumigazgató Tata városban végzett múzeumszervezői, gyűjteményfejlesztői tevékenységét a Tata Települési Értéktár Bizottság 2024-ben vette fel a tatai értékek közé a Kulturális Örökség kategóriába.

Bíró Endre 1930. június 24-én, Szent Iván napján született Budapesten. Apja, Bíró István a SIEMENS, majd az EVIG (Egyesült Villamosgépgyár) osztályvezetője volt. Anyja Petró Katalin kisvállalkozó, aki kötödét, szemfelszedőt működtetett. Az édesanya fiatalon tüdőbajos lett, így fiát több mint egy évig egy nagynéni nevelte. A család Kőbányán lakott, Bíró Endre a Szt. László Gimnáziumban érettségizett. A sikeres matura után három egyetemre jelentkezett és felvételt is nyert mindháromra: az orvos, vegyészmérnök, bölcsész pályalehetőségek közül ─ szülei legnagyobb meglepetésére ─ ez utóbbit választotta.

Az egyetemen régész szakon végzett, ókor-római kor specifikációval. Diplomája megszerzése után, 1954-ben, a győri Xantus János Múzeumban kezdett dolgozni. Innen rendelték 1956-ban, a letartóztatott Kralovánszky Alán helyére Tatára, majd 1957-ben kinevezték a Kuny Domokos Múzeum igazgatójának. 1957-1966 között a tatai múzeum vezetője, 1966-tól nyugdíjazásáig, 1984-ig, a Komárom Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója volt. 1983-ban szívinfarktus érte, ezért a következő évben rokkantnyugdíjba kényszerült. Ezt követően a Tata ─ Szomód ─ Budapest ─ Tatabánya lakhelyeken élt.

Bíró Endre 1962-ben második házasságát dr. Szatmári Sarolt középkoros régésszel kötötte, aki pályafutását 1964-ben a tatai múzeumban kezdte és 1965-től megindította a múzeum központi kiállítóhelyéül szolgáló tatai vár feltárását.

Múzeumigazgatóként mindvégig pártonkívüli maradt, munkásságát nem kísérték kitüntetések (egy miniszteri dicséretet kapott mindössze). 2007-ben Tata város díszpolgárává választották.

Édesapja, miután felesége 1971-ben elhunyt, fiához költözött Tatára. A tatai plébániatemplom 18. századi kriptáját feltáró Bíró Endre és szülei e helyen, egymás közelében nyugszanak.

Bíró Endre szakmai pályafutásának három jellemző vonása kínálkozik kiemelésre.

Mindenek előtt, rendkívüli kreativitása, ötletgazdagsága, szervezőképessége, ami a megyei múzeumi szervezet kiépítésében és a tatai múzeum fejlesztésében egyaránt megnyilvánult.

A múzeumi szervezet kiépítése vezetése alatt, mintegy három évtizedet átölelően ment végbe, az ingatlan-állomány gyarapításával és a szervezeti egységek kialakításával. A tatai vár épülete kizárólagos múzeumi hasznosításának kivívása után, 1967-ben az Angolparkban lévő Nyárilak-került a múzeumi szervezet által üzemeltetett ingatlanok közé. Az 1785-ben épült kastélyt a II. világháborút követően Sportolók Háza néven az edzőtábor használta, a múzeumban az igazgatóság, a gazdasági részleg és a muzeológus kollégák munkaszobáinak elhelyezésére szolgált. A raktárhelyzet kényszerítő voltából fakadóan, a képző- és iparművészeti, továbbá a helytörténeti dokumentációs gyűjtemények is itt kerültek elhelyezésre. Az egykor híres tatai vízimalmok közül 1971-ben a Miklós, 1982-ben a Nepomucenus Malom vált kiállítóhellyé. Előbbi először német nemzetiségi-néprajzi kiállításnak adott helyet, majd ennek a kiállításnak és gyűjteménynek kizárólagos elhelyezésére Fellner Jakab egykori malmában, a Nepomuki Szt. Jánosról elnevezett malomban került sor. A Nagy-tó partján, a Fellner által tervezett Vágóhíd 18. századi ipari műemlék épületében mészáros céh történeti tárlatot rendeztek be. 1975-ben jelentkezett a múzeum a fenntartó megyei önkormányzatnál ─ a tatai zsidó hitközség által a megyének eladott ─ Zsinagóga hasznosítási tervével. A Szépművészeti Múzeum nagyhírű másolóműhelyekből származó antik szobormásolati gyűjteményét a tatai múzeum vette át. E gyűjtemény darabjaiból 1978-ban nyílt meg a didaktikai szempontból kiemelkedően értékes tárlat: a hellenisztikus előzményektől a klasszikus, kiteljesedett művészi korszak ismert alkotásain át a IV. századig mutatja be az ókori szobrászat remekeit (a Parthenon fríz a világon egyedül itt tekinthető meg egészben). Vaszary János műtermes villája az eredeti tervek szerint alkotótáborként működött volna, de hosszabb időn át itt helyezték el a múzeum restaurátor-műhelyét és itt alakították ki a vendégszobát.

A múzeumi szervezet szakmai fejlesztése a külföldi kapcsolatok kiépítésében, országosan is számottevő tárlatok megrendezésében nyilvánult meg. Mivel a megyeszékhelyen nem volt múzeum, Bíró Endre 1971-ben tett felajánlása alapján, a tatai múzeum jelenkor-történeti anyagából Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum létesült Tatabányán, először a megyei múzeum jelenkori osztályaként. A megyében kiépült az emlékházak láncolata (Ászár ─ Jászai Mari, Ácsteszér ─ Táncsics Mihály, Szőny ─ Dobi István Emlékház). Az ismert komáromi helytörténésszel, Kecskés Lászlóval megszervezték a komáromi Klapka György Múzeumot, az Igmándi Erődben kialakított kőtárral. Az esztergomi Balassa Bálint Múzeum is a megyei múzeumi szervezet részét képezte.

Amikor Bíró Endre a tatai múzeumba került, ott az igazgató mellett mindössze egy fél napos adminisztrátor, néhány teremőr, majd egy középkoros régész dolgozott. Ezekből a szerény kezdetekből épült ki a megyei múzeumi raghoz szükséges gyűjtőkörök kialakításával és az egyes szakmai területek ellátására kvalifikált szakemberek alkalmazásával a megyei múzeum és szervezete.

Szólnunk kell Bíró Endre realitásérzékéről is. A múzeumi szervezet kiépítését és fejlesztését nem egyéni szakmai ambíciói kiélésének, hanem ,,történelmi szükségszerűségnek” látta, amelyet neki kellett végrehajtania. Megyénk sajátos fejlődéséből következően, a Trianon következtében elvesztett megyei, komáromi múzeum pótlására volt szükség első sorban.

A megyei múzeumigazgató a tatai múzeumnak és a megyei múzeumi szervezetnek egyaránt szakmai elismertséget szerzett. A tatai gyűjtemény főként ipar- és képzőművészeti szempontból jelentős hagyatékok és gyűjtemények megszerzésével gyarapodott. Fentebb már utaltunk a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolati gyűjteményének átvételére, de megemlíthetjük itt Martyn Ferenc alkotásainak Tata városával közösen átvett hagyatékát, a Dudás-hagyatékot, a Répássy-gyűjteményt stb. Jól jellemzi ezt az utat a könyvtár fejlesztése: 1957-től az 1980-as évekig a kétajtós ruhásszekrényben őrzött állománytól a húszezer darabig.

Bíró Endre tevékenységének fő helyszíne a tatai vár. 1962-re elérte, hogy az épület kizárólagos használója a múzeum lehessen. Ő maga ehhez az évszámhoz kötötte a muzeológiai tevékenység megindulását a városban. 1954-ben nyílt meg itt két teremben az első állandó kiállítás, amelyet 1964-ben az egész várra kiterjedő állandó kiállítás megnyitása követett. A Vár ásatása 1964-1973 között folyt, Szatmári Sarolta vezetésével. A feltárás befejeztével, az újabb anyagokkal gyarapítva készült el és nyílt meg az új tárlat 1974. augusztus 20-án.

Bíró Endre élete fő műve, alkotókészsége ékes bizonysága az ún. szőnyi freskó, a 2. századi, brigetioi épület freskókkal díszített termének rekonstrukciója. ifj. Bóna István művész-restaurátor szavait idézve: ,,Hosszú idő aprómunkájával… lépésről-lépésre fejtette meg a díszítések és ábrázolások rendszerét, úgy, hogy a ma látható rekonstrukciónak szinte minden jellegzetességét bizonyítani tudjuk… Korszakalkotónk mondható és még ma is teljesen helytálló a szoba esztétikai bemutatásának koncepciója…[ez] Itálián kívül a legnagyobb rekonstruált római freskóegyüttes. Művészi és kultúrtörténeti szempontból is a legjelentősebbek között van.”

Bíró Endre szervező tevékenysége mellett viszonylag keveset publikált. Szerkesztőként és tanulmányíróként vett részt volt az 1979-ben megjelent, kétkötetes, Tata várostörténeti monográfiájának szánt, Tata Városi Tanácsa kezdeményezésére és kiadásában megjelent:

Kovács Emil (főszerk.), Bíró Endre (szerk.): Tata története I. (Az őskortól 1727-ig). Tata Város Tanácsa, Tata, 1979.; Tata II. 1727–1970. Tata Város Tanácsa, Tata, 1984.

című kiadvány munkálataiban. Tanulmányai az I. kötetben: Tata a római korban (99–112.), Tata története 1526-tól az Esterházy uradalom létrejöttéig (187–).

Komárom megye története I. (Főszerk. Gombkötő Gábor, Szerk. Bíró Endre – Szatmári Sarolta) Komárom Megye Tanácsa, Tatabánya, 1989. Társszerzővel tanulmánya: Bíró Endre – Horváth István: Komárom megye a török korban és a Rákóczi-szabadságharc eseményei (235–)

Művei

Bíró Endre: Győr-nádorvárosi koracsászárkori sírok. Archaeologiai Értesítő 88. 1961/1. 233–254.

Bíró Endre: Malomépítés Tatán, 1587-ben. KMMK I. 1968.

BÍRÓ Endre: Tata műemlékei és a város jövője. Műemlékvédelem, 1971/2. 74-76.

Bíró Endre: „Azaum-Almásfüzitő”. In: Fitz Jenő (szerk.): Römische Limes in Ungarn. Székesfehérvár, 1976. 38–39.

Bíró Endre, Bakay Kornéllal és Bándi Gáborral: Régészeti barangolások Magyarországon. Panoráma, Budapest, 1978.

Bíró Endre: Tata Barátainak Évkönyve. In: Greiner Tibor – Kocsis Lászlóné (szerk.): Tata Barátainak Köre Tájékoztatója. Tata, 1991. XIII.

GÖRÖG-RÓMAI szobormásolatok múzeuma. Tata. Bev. Bíró Endre. (Katalógus.)

Bíró Endre: A brigetioi falfestmény pannóniai vonatkozásai. Die pannonischen Bezüge des Freskos von Brigetio. KEMMK 5. 1997. 203–213.

Bíró Endre: II. századi falfestmény Brigetióból. Kiállításvezető a tatai Kuny Domokos Múz. állandó kiállításához II. A kiállítást rendezte és a vezetőt írta Bíró Endre. Tata, Vár, 2001.

Bíró Endre: Kedves Vendégeink! (köszöntő) In: Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna (szerk.): A tatai múzeum története (1912–2002). Kuny Domokos Múzeum, Tata, 2002. 21–25.