Magyary Zoltán munkássága

Magyary Zoltán a magyar közigazgatástudomány kiemelkedő alakja,  tudós, egyetemi tanár 1888. június 10-én született Tatán. Szülőháza a Bercsényi utca 3. szám alatt található, ahol emléktábla is jelzi nevét.  Katonatiszti családban született, s mivel édesapja hivatása miatt Budapesthez kötődött (édesanyja tatai lány volt), ő is ott végezte iskoláit: az ottani piarista gimnáziumban érettségizett.  1910-ben államtudományi diplomát, 1912-ben jogtudományi doktorátust szerzett.  Miniszteri tanácsosként, kormánybiztosként dolgozott. 1930-tól a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanszékvezető. 1931-ben az egyetem keretein belül létrehozta a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, amelynek igazgatói feladatait is ellátta.

„Életműve, sokoldalú egyénisége jelen van szellemi életünkben: az általa elindított új minőségű tudományos gondolkodás folytatódott és elvezetett közigazgatástudományunk mai eredményeihez is. Munkássága sokrétű: a közigazgatás tudományos kutatásán, a közigazgatási gyakorlati kísérleteken túl a szellemi élet számos szegentumában indított el folyamatokat, adott ösztönzést, így többek között hozzájárult Tata, a tatai táj alakításához, fejlesztéséhez is.  Magyary Zoltán irodalmi művei, szakmai, közéleti tevékenysége azonban a közigazgatástudományt lényegesen meghaladják, más tudományágakra, a társadalom szellemi életének széles körére kiterjedtek. Ösztönözte és szervezte a közigazgatástudománynyal összefüggésben a szociográfiai, etnográfiai, gazdaságföldrajzi és más kutatásokat, amelyek eredményeként nemcsak e tudományágak fejlődtek, hanem a nemzetközi önismeret is gyarapodott. A közoktatáspolitika, a tudománypolitika tudományos megalapozásában is számon tarthatjuk,  és e tevékenysége eredményeként az említett területeken a gyakorlatban is eredmények születtek… Tata és a tatai térség fejlődésének kiemelkedő szakmai ösztönzője ő ma is mindazokban a művekben, amelyeket az általa vezetett intézet megalkotott és amelyek napjainkban is folytatódtak. ” – fogalmazta meg Dr. Berényi Sándor pforesszor emeritus, az MTA doktora.

Magyary Zoltán 1936-ben elevenítette fel a kapcsolatot szülővárosával, amikor „gyakorló terepet” keresett egy átfogó tudományos vizsgálathoz, amelyre a régi Tatai Járást találta a legalkalmasabbnak. Ezek a kutatások, amelyek elsősorban a közigazgatás helyzetének feltárására fókuszáltak,  a két háború közötti Magyarország valós helyzetét, társadalmi és szociográfiai képét mutatták meg.  A rendkívül sokrétű anyaggyűjtésben, felmérések készítésében munkatársa volt  dr. Kiss István közigazgatás- és társadalomtudós,   akivel együtt alkotta  meg nagyívű munkáját „A közigazgatás és az emberek” címmel, amely 1939-ben jelent meg. S hogy miért éppen erre a vidékre esett a választása? Megyénk földrajzilag nagyon változatos, a birtokrendszer úgyszintén, minden nemzetiség és vallási felekezet képviseltette magát, Magyary sokféle gazdasági, természeti és település-földrajzi adottsággal találkozott, s pozitívum volt még a Budapesthez való közelség, valamint az, hogy Dr. Reviczky István tatai főszolgabíró készséggel működött együtt a kutatásban.

Szintén Kiss Istvántól tudjuk, hogy tatai munkáját egy diákszövetség létrehozásával kezdte meg. Mivel ő is egykori piarista diák volt (bár nem Tatán), 1933-ban megalapította a Tatai Piarista Diákok Budapesti Szövetségét. Célja az volt, hogy az erre alkalmas tatai piarista diákoknak budapesti kollégiumi elhelyezést biztosítva bevonja őket munkájába, hogy a helyi problémák megoldásában szülővárosuk segítségére lehessenek. Legfőbb célkitűzése az volt, hogy a tatai járást mintajárássá fejlessze, olyan járássá, amelyben „a közigazgatásnak nincs adóssága az emberekkel szemben.” Egyébiránt pedig Tata jelentőségét, idegenforgalmi vonzerejét kívánta növelni. Eszközei azonban meglehetősen korlátozottak voltak, ám jó rábeszélőképessége és kapcsolatai, valamint saját anyagi forrásai igénybe vételével sikerült elérnie például, hogy a Haranglábat órával és emléktáblával látták el. A közigazgatás fejlesztésének egyik nagy mérföldköve az volt, hogy sikerült a belügyminiszter engedélyét megszereznie Tata és Tóváros egyesítéséhez. Nevéhez fűződik a tóvárosi községháza egészségházzá való alakítása és az Új út kiépítése, ezzel egyidőben egy városrendezési terv elkészíttetése. Neki köszönhető, hogy a Tatai Járás részletes talajtérképe is elkészült, így a növénytermesztési irányokat a talajszerkezet figyelembe vételével lehetett meghatározni. Magyary Zoltán különösen nagy gondot fordított a parasztság előmenetelére. Téli gazdasági iskolát hozott létre Tatán, majd gazdasági népiskolát (a mai Jávorka-iskola „előfutára).

Kiss István egyik előadásában azt is említette, hogy „a parasztsággal való kapcsolat megteremtése érdekében karolta fel dr. Márkus Jenő tatai református lelkipásztor gondolatát a Tatai Népfőiskoláról és tette azt energiájával és szervezőkészségével azzá, amivé az aránylag rövid idő alatt kifejlődött.” Ennek eredményeképpen 1940. januárjában elindult a Tatai Népfőiskola Benda Kálmán vezetésével. A mozgalom célja a parasztság öntudatának erősítése, látókörének szélesítése volt. Ez volt az ország első, nem egyházi szervezésű népfőiskolája.  ahol többnyire tatai és Tata környéki fiatal, jó képességű férfiakat képeztek, akik fogékonyak az újra és majd alkalmasak lesznek a falvak vezetésére, a közigazgatás helyi irányítására.  Sokféle emberből alakítottak közösséget, hogy megtanulják egymást tisztelni. Hét tanfolyam indult, a hetediken már nők, asszonyok is részt vettek.  Magyary Zoltán   nagyszerű érzékkel választotta ki a tanárokat: olyan oktatóktól tanulhattak, akik egyenrangú félként kezelték tanítványaikat, s az elméleti tudáson kívül nagyfokú  gyakorlati ismeretekkel is rendelkeztek.  Ilyen volt a tanfolyamok vezetője, Benda Kálmán, aki hallgatóival együtt élt, s kapcsolata a végzettekkel sem szakadt meg, folyamatosan érdeklődött sorsuk felől.

Magyary Zoltán külföldi tanulmányutakon, Németországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban ismerkedett meg a különböző országok közigazgatási gyakorlatával, az új irányzatokkal. Mindenhol arra volt kíváncsi, hogy a jó gyakorlatot hogyan lehetne a magyar közigazgatásba átvenni. Hangsúlyozta, hogy a közigazgatás az emberekért van, az embereket kell, hogy szolgálja. Közigazgatás-tudományi munkásságát megelőzően húsz évig (1910-1930-ig) a kultúrpolitikában, az akkori vallás és közoktatásügyi minisztériumban tevékenykedett beosztottként és vezetőként egyaránt. Klebelsberg Kunó kultuszminiszternek közvetlen munkatársa volt, mondhatni szellemi társa, a klebelsbergi intézkedések előkészítésében, kidolgozásában sok ötlettel szolgált. Kiemelt figyelemmel volt a természettudományok, a biológia iránt, s szorgalmazta, hogy a magyar egyetemeken több kutatómunka folyjék. Kevesen tudják, hogy annak idején ő hívta haza Szent-Györgyi Albertet Angliából, aki aztán 1937-ben Nobel-díjat kapott.

Magyary Zoltán feleségével, dr. Techert Margit filozófussal a második világháború alatt a német megszállás elől először Tatán, majd Héregen keresett menedéket. 1944. októberében mindketten nyugatra indultak, ám a határon visszafordultak: hazaszeretetük nem engedte elmenni őket. A nyilasok keresték: igényt tartottak volna tudományos ismereteire a „hungarista állam” kialakításához. Héregen pedig a szovjet csapatok atrocitásaitól szenvedtek: a szovjet katonák kirabolták őket, lakóhelyükön garázdálkodtak. 1945. március 24-én feleségével együtt az öngyilkosságot választották. Magyary Zoltán búcsúlevelében így fogalmaz: „A régi világ összeomlott… Nagyon mély változás lép a helyébe, amelyet meg- értettünk és Feleségemmel együtt készültünk a nagy feladatra, hogy szerencsétlen országunk az új világba annak helyes felismerésével illeszkedjék bele. Az átmenetet a tatai „mintajárásban” akartuk átélni, amelynek fejlesztéséért teljes odaadással éltem. Fájdalom, a háború ezt a járást várakozásom ellenére kegyetlenül megtaposta és itt a tegnapi napon a lelki megpróbáltatásnak olyan mélypontjára jutottunk, amely elzárja az átjutás útját és elveszi a jövőbeli eredményes közreműködés reményét.”

Magyary Zoltánt és feleségét a tatai Környei úti temetőben temették el.  Gyermekük nem volt, Magyary utolsó oldalági leszármazottja 2002-ben halt meg. Életműve  országos és nemzetközi szinten is kiemelkedő, felbecsülhetetlen értékű, megállapításai a mai napig helytállóak.

1985-ben Bereményi Géza különleges filmet készített A tanítványok címmel, az egykori Magyary-tanítvány, dr. Szaniszló József emlékiratai alapján. A film  Magyary és az egyetemi tanítványai munkájába enged bepillantást Eperjes Károly és Gellei Kornél főszereplésével.