Angolkert

Angolpark – A Cseke-tó mesterséges vízfelület (25ha), amely nevét egy Cseke nevű birtokosról kapta (ma horgászparadicsom). Magyarország első angol típusú kertjét Böhm Ferenc uradalmi mérnök a tó mellé tervezte és telepítette 1783-tól. Akkoriban még nagy vízhozamú források bugyogtak, különleges klímát, állandóan nedves, szinte mocsaras talajt biztosítottak. Ezért lehetett igen sok, más földrészről származó vízkedvelő növénykülönlegességeket is ide ültetni. Az angolkertek vagy tájkertek a XVIII. Század közepén jöttek divatba. A francia kert merev, szigorú formái ebben a kertben építészeti stílusban feloldódnak: a fákat és bokrokat nem szabályos mértani rendben, hanem csoportokban ültették úgy, hogy minden oldalról szép látványt nyújtsanak. Közöttük buja, selymes pázsit borította a talajt. A növényeket nagy gonddal válogatták rügyfakadásuk, virágzásuk, lombosodásuk ideje, törzsük, koronájuk mérete, alakja, színe, levél-színeződésük, lombhullásuk ideje szerint. Érdekesség, hogy Tatán ültették hazánkban először a szomorú fűzeket. Ez a Kínából származó szép növény a romantika korának jellegzetes kerti dísze, később egyik legelterjedtebb fafajtánk lett.