Arany János Tehetséggondozó Program
Az Arany János Tehetséggondozó Program az ezredfordulón azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy mérsékelje a társadalmi esélyegyenlőtlenséget, lehetőséget teremtsen az érdeklődő, továbbtanulni szándékozó hátrányos helyzetű fiatalok számára tehetségük kibontakoztatására.
A célok megvalósítása érdekében az Oktatási Minisztérium 1999 decemberében pályázatot hirdetett gimnáziumok és velük együttműködő kollégiumok számára a kistelepülésen élő tehetséges gyermekek továbbtanulását biztosító Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételre. Ekkor az ország legelismertebb középiskolái közül megyénként általában egy, összesen 21 intézmény nyerte el a megvalósítás lehetőségét. Jelenleg 23 intézménypár vesz részt ebben a tehetséggondozó tevékenységben, köztük a tatai Eötvös József Gimnázium.
A programról és a jelentkezés menetéről részletesebb tájékoztatás itt érhető el.