Tájékoztató az óvodai felvételről

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 12. §-a alapján az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.

Az Nkt. 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a felvételi körzetben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele az óvodai nevelési évben – a férőhelyek függvényében – folyamatosan történik.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a különös méltánylást érdemlő esetben a Kormány rendeletében kijelölt szerv felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő rendelhető ki, és a függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról.

Az Nkt. 49. § (1) bekezdése szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes, vagy választott önkormányzati, vagy más fenntartású, nem önkormányzati óvodába lehet.

2022. április 25. (hétfőtől) – 2022. április 29. (péntekig) 800-1600 óráig.

Ezeken a napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik
legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket a kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. 247. § (1) bekezdés a) pontja értelmében szabálysértést követ el.

Jogszabályi rendelkezések alapján 2020. január 1-től az Oktatási Hivatal kötelezettsége az óvodaköteles, tanköteles gyermekek nyilvántartása, ezért az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles azt az Oktatási Hivatal felé bejelenteni. A bejelentő űrlap az Oktatási Hivatal online felületén elérhető a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozerdekuadatok/!Kozerdeku_adatok/oh.p… weboldalon. Az űrlap online felületen való kitöltése még nem minősül a kérelem benyújtásának, a kinyomtatott kérelmet aláírva kell a hivatal címére megküldeni.

Tájékoztatjuk továbbá a Tisztelt Szülőket, hogy Tata városában az integrált óvodai nevelés a sajátos nevelési igényű gyermekek számára az önkormányzati fenntartású óvodákban biztosított, a gyermek óvodai nevelését-oktatását a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői véleményben foglaltak alapján.

Az óvodai jelentkezéshez szükséges okmányok a következők:

A szülő és a gyermek személyi azonosítóját és lakcímét igazoló hatósági igazolvány (Rendelet 20. § (3),

A gyermek születési anyakönyvi kivonata,

Nem magyar állampolgárság esetén az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat (Nkt. 92. §),

A gyermek egészségügyi állapotát és óvodaérettségét, sajátos nevelési igényét, hátrányos helyzetét igazoló dokumentum (orvosi igazolás, szakértői vélemény, gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat stb.).

Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja 2022. május 08.

Az óvodavezető írásbeli döntése ellen a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő a közléstől számított tizenöt napon belül illetékmentes fellebbezési kérelmet nyújthat be a fenntartóhoz (önkormányzati fenntartású óvodák esetében a jegyzőhöz) címezve az óvoda vezetőjénél. A fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.

Letölthető dokumentumok