Négy zongoraművész lépett fel a Piarista Rendházban

A Piarista Rendházban koncertezett a Budapest Piano Quartet május 15-én. Hegedűs Endre zongoraművész feleségével, Hegedűs Katalinnal már több alkalommal is fellépett Tatán. A házaspár ezúttal az AlisAdam Piano Duo-val (Baráz Alisa és Baráz Ádám) együtt lépett a közönség elé, Budapest Piano Quartet néven.

Hegedűs Endre a helyszínen elmondta: – Mindig szívesen jövünk Tatára, s most egy baráti házaspárral osztozunk az élményen. Ez azért is érdekes mert a pár hölgy tagja, Alisa, japán művész, aki miután szülőhazájában befejezte tanulmányait, Budapestre jött az akadémiára és itt is megszerezte diplomáját, valamint megismerkedett a férjével. A közös muzsikálásban és a baráti kapcsolatunkban egyaránt nagy örömet találunk, és a hangzási lehetőségek kiterjesztett módján így négyen, két zongorával, a zenekari hangzást is elérjük. Hegedűs Endre hozzátette: – Hiszek abban, hogy a közös muzsikálásnak közösségteremtő ereje is van, s egy jó hangverseny nem csupán a lelket emeli fel, hanem az emberi kapcsolatok megteremtésében, megerősítésében is segíthet.

A Budapest Piano Quartet legkedvesebb darabjai közismert zenekari művek jól sikerült átiratai. A művészek régi kottákat kutattak fel és fénymásoltak ki, melyeket nagy szeretettel és sikerrel játszanak.

A tatai koncert a „Nagyszülők a Jövőért Egyesület” nyitórendezvénye volt.