Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni!
Továbbra sem alkalmas korcsolyázásra vagy egyéb téli sportokra a tatai szabad vizeken kialakult jég. A vízügyi igazgatóság szakemberei újabb jégvastagság-méréseket végeztek, és ezek alapján megállapították, hogy az Öreg-tavon változó a jégvastagság, ami nem alkalmas sportolásra. Ennek nyomán Tata Város Önkormányzata nem jelölt ki korcsolyázásra alkalmas területeket, így felhívjuk a figyelmet arra, hogy tilos a szabad vizek jegén tartózkodni, mert az továbbra is baleset és életveszélyes!
A jégvastagság mérésről Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnökség vezetője a következőképpen tájékoztatta az önkormányzatot:
„A 2026. januárjának első felében kialakult tartós fagyos időszaknak köszönhetően, összefüggő
jégfelület alakult ki a tatai Öreg-tó felszínén. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai
Szakaszmérnökségének feladata a rendszeres jégvastagság mérés a tavon. A mérésre két helyszín
van kijelölve, az egyik a Kajakházzal szemben a keleti parton, a másik a Lovarda magasságában a nyugati parton. A mintázáshoz a jégre kell menni és abból ki kell vágni akkora darabot, melyen a vastagság és az összetétel jól beazonosítható. Feltétel legalább a mintavevő mellett 2 fő biztosító személyzet, akiknél kötélnek és létrának kell lennie. Ez a tatai tavon kifejezetten fontos, mivel a mederben lévő források és áramlások miatt változó a jégvastagság. A jégminta kivágását motoros fűrésszel végezzük, majd a lékbe karót helyezünk annak láthatósága érdekében.
A január 14-én történt jégminta vétel eredményei jól mutatják, hogy a jég különböző vastagságú a tatai Öreg-tavon. Érdekessége az időszaknak, hogy a befagyott tóra jelentős, 15-20 cm vastagságú hótakaró hullott, mely eleinte szigetelte a jeget a hidegtől, így kevésbé tudott „hízni”, majd az enyhébb napokon megolvadt és újra megfagyott. Ez a jégmintákon jól látszik, hogy az alsó tömör szerkezetű, üvegszerű jég mindössze 4-7 cm vastag a teljes 11-14 cm-es jégmintából. A visszafagyott hóréteg nem tömör szerkezetű, feltűnő a légbuborékoktól fehér színe.
A Tatai Szakaszmérnökség munkatársai maguk is tapasztalták, hogy a jég a súlyuk alatt recsegett, így külön is kérnek mindenkit, hogy csak ott menjenek a jégre, ahol kijelölt és biztosított jégpályák
találhatóak.”
Az időjárási előrejelzések szerint az elkövetkező napok változékony időjárása sem fogja növelni a jégvastagságot, a Tatai Városkapu Sport- és Jégsátor viszont biztonságos körülmények között várja a korcsolyázókat, a pályával kapcsolatban a jégsátor közösségi oldalán találnak folyamatosan frissülő információkat.