Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokság és Középtávú Amatőr Magyar Kupa – július 16-17
A Footour Futó, Kerékpáros és Triatlon Sportegyesület valamint Tata Város Önkormányzata július 5-én tartott sajtótájékoztatót az idei Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságról és Középtávú Amatőr Magyar Kupáról az Esterházy-kastélyban. A nagyszabású, látványos sporteseményt ebben az esztendőben július 16-án és 17-én rendezik.
2022-ben már hatodik alkalommal érkeznek városunkba a versenyzők, július 16-án szombaton a Rövidtávú Országos Bajnokság, július 17-én vasárnap pedig a Középtávú Amatőr Magyar Kupa indulóinak szurkolhatunk majd, a megmérettetés két napjára kb. 1000 versenyzőt várnak. Michl József, Tata polgármestere a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Róth Balázsnak és Róth Norbertnek, az esemény fő szervezőinek és alapítóinak, valamint mindazoknak, akik akár önkéntesként, akár szponzorként vagy bármilyen más formában hozzájárulnak a verseny sikeréhez. A városvezető kiemelte, 2022-ben sincs hiány sporteseményekben Tatán, hiszen idén többek között városunkban volt már tófutás, tóátúszás, Junior Szabadfogású és Női Országos Birkózó Bajnokság, Strandröplabda OB mesterverseny, augusztus elején pedig újra jön a Minimaraton. Ezen események sorában kiemelkedő, szép alkalom az Old Lake Man triatlonverseny, amely egyben turisztikai látványosság is – hangsúlyozta Michl József.
Idén újdonság, hogy a verseny 600 férőhelyes depója – ahol a kerékpárok állomásoznak – az Esterházy-kastély parkjában lesz kialakítva. Ezzel a verseny még közelebb kerül a közönséghez, és nyitottabbá válik az érdeklődők számára. Pálházy Nándor, az Esterházy-kastély vezetője kiemelte, ezzel az újítással szimbolikusan Gróf Esterházy Miksa, a modern magyar sport megteremtőjének életművét is megkoronázzák, hiszen Esterházy Miksa honosította meg hazánkban a mai értelemben vett sportéletet, s nagyon fontos volt számára a mozgás népszerűsítése és a sportolási lehetőségek széles körű kiterjesztése.
A Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokság július 16-án szombaton 13:30-kor (férfiak) és 13:45-kor (nők) rajtol az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ elől, az eredményhirdetésre 18 óra 30 perckor kerül sor a Kastély-téren. Az indulók 1,5 kilométert úsznak az Öreg-tóban, majd ezt követően 40 kilométert kerékpároznak és 10 kilométert futnak, a teljes távot 4 óra alatt kell teljesíteniük. A Középtávú Triatlon Amatőr Magyar Kupa július 17-én vasárnap 9 óra 30 perckor rajtol ugyancsak a Kajakháztól, az eredményhirdetés 18 órától várható. A középtávon 1,9 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpározás és 21 kilométer futás vár az indulókra, a szintidő 7 óra 30 perc.
Róth Balázs, a Footour SE elnöke, az Old Lake Man versenyigazgatója elmondta, a 2017 óta megrendezésre kerülő verseny történetének kezdetén nagyon bíztak a sikerben, amely hamarabb eljött, mint azt gondolták, hiszen az első országos bajnokság minden várakozásukat felülmúlta, s már hagyományosan, negyedik alkalommal adhat helyet Tata a megmérettetésnek, az Old Lake Man pedig a legszebb környezetben zajló hazai triatlonverseny lett. „Minden évben ugyanúgy izgulunk és ugyanolyan lelkesen dolgozunk, mint az első alkalommal, sőt, lehet, hogy még jobban is, hiszen magasra emeltük a lécet, folyamatosan nagyok az elvárások velünk szemben, és nem lehet lazítani ha a magas színvonalat meg akarjuk tartani. Próbálunk évről-évre még jobban odafigyelni a legapróbb részletekre és javítani a hibalistánkon. A versenyzők azért is szeretik az eseményt, mert gyönyörű épített és természeti környezetben zajlik, e mögé azonban színvonalas szervezői munkát kell tennünk, ami nem lehet rutinfeladat, maximális odafigyelést és folyamatos újítást igényel” – fogalmazott a versenyigazgató.
A verseny útvonalán természetesen időszakosan lesznek útlezárások is, melyekre a következő időpontokban és helyszíneken kell számítani:
- július 16. Rövidtávú OB távú futam:
-Kerékpáros útvonal: Tata, Kastély tér – Hősök tere – Rákóczi út – Kossuth tér – Kocsi utca- Dózsa György utca – 8136-os út – 13-as út kereszteződéséig, ott fordító és megegyező úton vissza a Kastély térre. Az útlezárás várható ideje: 13:50-17:20-ig.
-Futóútvonal: Kastély tér -Tópart sétány, Öreg-tó körül illetve Rákóczi u. -Hajdú u. A lezárás ideje: 15:00-17:30- ig. (A versenyzők várható létszáma: 550-600 fő.)
- július 17. Középtávú futam:
– Kerékpáros útvonal: Tata, Kastély tér – Hősök tere – Rákóczi út – Kossuth tér – Kocsi utca- Dózsa György utca – 8136-os út – 13-as út kereszteződéséig, ott fordító és megegyező úton vissza Tatára, 8136-os út – Kocsi utca – Kossuth tér, ott fordító és ebből még egy kör, majd vissza a Kastély térre. Az útlezárás várható ideje: 10:00-15:00-ig.
-Futóútvonal: Kastély tér -Tópart sétány, Öreg-tó körül illetve Rákóczi u. – Hajdú u. A lezárás ideje: 12:20 – 15:20 -ig. (A versenyzők várható létszáma: 300-350 fő.)
Az útlezárásokról számos felületen tájékoztatást adnak a szervezők, akik idén sem feledkeznek meg arról, hogy az érintett útvonal mentén lakóknak külön értesítést is adjanak a postaládáikba kézbesítve.
További információ:
E-mail: info.footour@gmail.com
Telefon: Róth Balázs (06/20-433-9607)