Pályázati felhívás – V. Szabó Szonja Paraképzőművészeti Biennálé

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), Tata Város Önkormányzata és a Humanitas SE ismét országos képzőművészeti pályázatot ír ki, melyre 2025. április 3-ig jelentkezhetnek a fogyatékkal élő alkotók.
Szabó Szonja emlékének adózva, a szervezők idén már ötödik alkalommal rendezik meg május 3-án Tatán a Szabó Szonja Para Boccia Nemzetközi Sporttalálkozót és ParaKépzőművészeti Biennálét. Az esemény a FODISZ „Együtt a pályán!” programjához igazodva, a sportot és a művészetet összekapcsoló duális rendezvény. A kiállítás célja megmutatni a fogyatékossággal élők tehetségét, elismerést nyújtani nekik és példát, értéket mutatni az egész társadalom számára. A beérkezett pályaművekből a tervek szerint 30 kép kerül majd kiállításra a Városházán.
A felhívásra pályázhat bármilyen sérültségi területen érintett (látás-, hallás-, mozgássérült, illetve értelmileg vagy tanulásban akadályozott) fogyatékossággal élő, 16 éves kortól, felső korhatár nélkül, amatőr és hivatásos művészek alkotásait egyaránt várják. A pályázatra beadott képek előzsűrizésen vesznek részt, az alkotásokról készített fotókat április 3-ig kell kitöltött adatlappal együtt elküldeni a koordinator@fodisz.hu e-mail címre.
A zsűri értékelése alapján a kiállításra kiválasztott képek közül kiemelkedő alkotások díjazásban részesülnek. A díjak együttes összértéke: 300 000 forint.
A további részleteket tartalmazó pályázati kiírás az alábbi linkre kattintva érhető el:
Pályázati adatlap: