Rendhagyó nyílt napokra várja az érdeklődőket idén a Református Gimnázium

November 5-én és 17-én nyitott tanórák és interaktív programok várják az érdeklődőket a Tatai  Református Gimnáziumban. Az intézmény tájékoztatása szerint teljesen újragondolt, különleges nyílt napokat tart idén a gimnázium, ahol november 5-én és 17-én „rapid randit” szerveznek a továbbtanulás előtt álló diákoknak és szüleiknek.

A párperces beszélgetések során az érdeklődők jelenlegi és egykori tanulóknak, a tanároknak, az iskola vezetőinek, sőt a diákok szüleinek is feltehetik kérdéseiket, így rövid idő alatt több nézőpontból, személyes tapasztalatokon keresztül ismerhetik meg az iskolát. „Komoly kapcsolatot keresünk. Legalább négy évre. Fontos a közös értékrend, a bizalom, az őszinteség és persze az a bizonyos első benyomás. Hamarosan kiderül, hogyan kezdődhet egy igazán jó kapcsolat a Refiben” – írja közösségi médiafelületén a Tatai Református Gimnázium, melynek szokatlan felhívása mögött egy rendhagyó ötlet áll: az iskola a rapid randi módszerének újragondolásával ad segítséget a továbbtanulás előtt álló diákoknak és szüleiknek.

A rapid randikon a résztvevők öt-tíz percet töltenek egy-egy beszélgetőpartnerrel, majd tovább ülnek, hogy újabb emberrel ismerkedjenek meg. Mi köze mindennek a középiskola választáshoz? A felvételi évében a diákok hasonló helyzetben találják magukat, mint azok, akik társat keresnek: szeretnének minél több információt gyűjteni mielőtt elköteleződnek, egy gimnázium kiválasztása ugyanis komoly döntés, amely legalább négy-hat évre szól – olvasható az intézmény tájékoztatójában. „A felvételi tájékoztató arra a kérdésre nem tud választ adni, hogy milyen érzés nap mint nap belépni az iskola kapuján, milyenek a tanárok, mennyire összetartó a közösség, mi történik, ha valaki nehezen boldogul egy tantárggyal. A rendhagyó nyílt nappal a személyes tapasztalatok megosztására szeretnénk lehetőséget adni” – nyilatkozta Koros Gábor, a gimnázium igazgatója.

Ezen a két napon az összes órát „nyitott ajtóknál” tartják, s a nyitott órákon akár teljes egészében részt vehetnek a diákok és a szüleik, de fel is állhatnak óra közben, és továbbmehetnek egy másik terembe. A délelőtt folyamán így összesen 70 tanórába is bepillanthatnak majd.

Hogy mindenki megtalálja az őt érdeklő órákat, egy NyíltnAPP nevű online felület is segítséget nyújt, a https://tata-refi.hu/nyilt-napp oldalon akár előre összeállíthatják azoknak az óráknak a listáját, amelyeken szívesen részt vennének.

(Fotó: Tatai Református Gimnázium)