Rendkívüli ülésen folytatódott az egyeztetés a város költségvetéséről

Rendkívüli ülést tartott Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete március 5-én a Városházán, ahol a képviselők folytatták az egyeztetést a 2025-ös költségvetésről, emellett pedig szavaztak a Tatai Öreg-tó Kft. ügyvezetői tisztségének betöltésével kapcsolatosan is.
A személyi kérdés ügyében a képviselő-testület Kocsis Sándort választotta meg a Tatai Öreg-tó Kft. ügyvezetőjévé, határozatlan időre.
Az idei, városi költségvetés témájában korábban már több ízben is tárgyaltak a képviselők, majd február 12-én egy rendkívüli, összevont bizottsági ülésen folytatódott az egyeztetés, ezt követően, február 26-án pedig a soros képviselő-testületi ülésen tárgyaltak az ez évi büdzséről. A témáról az ülést követő sajtótájékoztatóján Michl József polgármester elmondta: – Március 15-ig el kell fogadni a költségvetési rendeletünket. A rendelet javaslatomhoz további hat olyan kiegészítő határozati javaslatot fogalmaztam meg, melyek inkább a következő esztendőkről szólnak, de még idén el kell kezdenünk a költségvetésünk további racionalizálásához. Emellett Kvittung Dániel alpolgármester úr is megfogalmazott egy hosszabb módosító javaslatot, melyben többek között szerepeltek a működés egyéb területeit érintő döntések, ezeknek egy részét el is fogadta a testület, amely viszont végül nem támogatta a költségcsökkentő tételeit, illetve ugyancsak nem kaptak többségi támogatást a zárolási javaslatai sem. A költségvetési rendelet-tervezet végül nem kapta meg a többség támogatását, a FIDESZ-KDNP frakció 5 igennel szavazott, míg a FÜGE (Függetlenek Együtt Egyesület) képviselői illetve a TETT Egyesület (Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért) képviselője nemmel. Így jelen pillanatban még nincs idei költségvetése a városnak, megvizsgáljuk, mi legyen a következő lépés, de egészen biztos, hogy márciusban további döntést kell hozni ebben a kérdésben – nyilatkozta a városvezető.
(Fotó: Zetovics Márió)