Szőgyéni testvértelepülésünkkel emlékeztünk a felvidéki kitelepítésre

A Felvidékről kitelepítettek emléknapjához kapcsolódó tatai rendezvények sorában szervezett megemlékezést Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. április 11-én délelőtt a Mindszenty téren található Szőgyéni emlékkeresztnél.

2012. decemberében az Országgyűlés április 12-ét emléknappá nyilvánította, hogy méltó módon emlékezzen meg a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról. Az emléknaphoz kötődő programok megszervezésével az önkormányzat évről-évre tisztelettel adózik nekik, és rajtuk keresztül azoknak a felvidéki magyaroknak, akik állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve, kemény akarással otthont teremtettek maguknak, valamint nagyrabecsülését fejezi ki mindazoknak, akiket csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

Az I. világháborút lezáró, 1920. június 4-i trianoni döntés következtében 1 millió 70 ezer magyar került az 1918. októberében kikiáltott Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá. A Szlovákiának nevezett országrészben 890 ezer, Kárpátalján 180 ezer magyar élt. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés eredményeként a Csehszlovákiához került magyar nemzetrész döntő többsége pár évre ismét Magyarország polgárává vált. A II. világháborút követő, 1947-es Párizsi békeszerződés azonban visszaállította az 1937-es határokat, a Felvidéket újra Csehszlovákiához csatolták. Az Edvard Beneš vezette csehszlovák politikai vezetés célja egy nemzeti kisebbségek nélküli csehszlovák nemzetállam létrehozása volt. Ehhez a magyarok egyoldalú kitelepítését tervezték, amihez indokként a kollektív bűnösség elvének megfogalmazása szolgált.

1947. április 12-én kezdődött meg a felvidéki magyarság kitelepítése, mely 1948. december 22-ig tartott. A kitelepítésekről szóló végzéseket a köznyelv fehér lapoknak, a kitelepülésre jelölteket pedig fehér laposoknak nevezte. Szőgyénből 135 magyar családot telepítettek át Magyarországra, s ezen családok jelentős része városunk környékére került, később sokan közülük beköltöztek  Újhegybe. A megemlékezésen Méri Szabolcs, Szőgyén polgármestere úgy fogalmazott: – Hálával fordulunk Tata városához és lakóihoz, köszönjük azt az emberséget, amellyel befogadták a szőgyéni családokat, s nem idegenként, hanem testvérként tekintettek rájuk. A kitelepítettek pedig hozták magukkal a felvidéki szorgalmat, a közösség iránti elkötelezettséget, és azt a mély hitet, amely átsegítette őket a legnehezebb időszakokon is. Ma már büszkén mondhatjuk, hogy az egykori fájdalmas elszakításból valami értékes is született, egy erős testvéri kapcsolat Szőgyén és Tata között. Nem az választ el minket, ami történt, hanem az köt össze, hogy együtt emlékezünk és építjük a jövőt. A tatai és szőgyéni két emlékkereszt ezt a kettős kötődést jelképezi: szeretetet a Felvidék iránt, és hálánkat Magyarország, különösen Tata iránt. Méri Szabolcs kiemelte: – Kötelességünk emlékezni, hogy a következő generációk is tudják, a mi nemzetünk története nemcsak diadalokból áll, hanem fájdalmakból és nehéz újrakezdésekből is. Az emlékezés arra tanít minket, hogy becsüljük meg egymást, tartsunk össze, s ezt az összetartozást megőrizzük határainkon innen és túl. A kitelepítések egyik legnagyobb tanulsága az, hogy a béke nagyon törékeny, nem elég ezért beszélni róla, meg is kell tartani és őrizni mindennap.

A rendszerváltást követően megalakult első szabadon választott tatai önkormányzati képviselő-testület 1992-ben az Újhegy egyik utcájának a Szőgyéni utca elnevezést adta. 1995-ben Szőgyén Község Önkormányzata Nágel Dezső polgármester vezetésével megszervezte a kitelepítettek első találkozóját, s az egykori kitelepítettek megkeresésében Tata Város Önkormányzata is közreműködött. 1997-ben, pontosan ötven évvel azután, hogy azok a bizonyos vasúti szerelvények megindultak a Felvidékről, Szőgyén község és Tata városa hivatalos testvértelepülési kapcsolatot kötött. Ünnepi beszédében Michl József polgármester a megemlékezés helyszínén elmondta: – A tatai és a szőgyéni emlékkeresztek szépen jelképezik, hogy béke csak akkor lehet, ha hajlandóak vagyunk egymással szóba állni, ha hajlandóak vagyunk megérteni egymás életét, és hajlandóak vagyunk megpróbálni szeretni egymást. A szeretet azt jelenti, hogy nem akarok, nem vagyok hajlandó neked rosszat tenni. Éppen ezért nekünk magunknak újra és újra fel kell tennünk a kérdést: mit teszünk azért, hogy a magyarság a szeretetkapcsolatot tovább tudja erősíteni. Ezért óriási dolog mindegyik határon túli testvértelepülésünkkel való kapcsolatunk, Szőgyénnel, Szovátával és Magyarkanizsával. Reményeink szerint, ha végre befejeződik a háború, sikerül találnunk egy kárpátaljai települést is, hogy nekünk tataiaknak és gyermekeinknek folyamatosan elmondhassuk, és meg is élhessük, mit jelent 15 millió magyar közé tartozni függetlenül attól, hogy a nagyhatalmak milyen vonalakat húzogattak a térképre, mit hazudtak, mit kényszerítettek ránk, vagy mit vettek el tőlünk. A városvezető kiemelte: -Ezer éve élünk a Kárpát-hazában, s még sok ezer évünk lehet hátra, de csak akkor van erre esélyünk, ha hiszünk az isteni irgalmasságban, s emellett hajlandóak is vagyunk megtanulni mindazt, amit hiszünk. Bulányi Gyurka bácsi gyönyörű mondata, hogy „Csak, amit ismerek, azt szerethetem”. A felvidéki barátainkat azért szeretjük, mert ismerjük már egymást, régóta összejárunk, barátok lettünk, s ugyanígy vagyunk a teljes magyarsággal és egymással is a lakóhelyünkön, hiszen akit ismerünk, azt tudjuk csak szeretni.

A rendezvényen közreműködött Michl-Perczell Anita, Berényi Kornélia, Solecki Szilárd klarinétművész, a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola tanára, és a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola diákjai: Gubík Dorina, Sindler Luca, Volter Lea, Fekete Liana, Sas Boglárka, Surányi Lilien, Alt Gergő, valamint Alt István tanár úr.