Tájékoztató – Mit tegyek a zöld hulladékommal?

A kertben keletkező zöld hulladék hasznosítására elsősorban a komposztálást javasoljuk, mert ezáltal értékes tápanyagokat juttathatunk a kertünk talajába, fokozzuk a talaj biológiai aktivitását és javítjuk a szerkezetét. Komposztálható kerti hulladék a lomb, vágott fű, nyesedék, növényi eredetű konyhai hulladékok (narancshéj, kávézacc, fahamu). A fahamu nagy mennyiségben tartalmaz értékes káliumot és kalciumot, ezért kifejezetten hasznos, fontos azonban, hogy szerves anyaggal keverjük és várjuk meg, míg teljesen kihűl. Általános szabály, hogy minél jobban felaprítjuk a hulladékot, annál gyorsabban bomlik le. Megfelelő körülmények között kb. fél év alatt trágyázásra alkalmas végtermék keletkezik a komposztból. A trágyázásra alkalmas anyag szerkezete morzsalékos, növényi részek nem ismerhetők fel benne, színe sötétbarna, fekete. Megfelelő eljárással a kerti komposztálás nem jár kellemetlen szaggal. Fontos, hogy a komposztláda árnyékos helyen legyen, nyári kánikulában időnként meg kell locsolni. Szintén elengedhetetlen a megfelelő levegőellátás biztosítása, mert az aerob folyamatok csak így zajlanak le. A különféle szerves anyagokat össze kell keverni, hogy az apró szemcseméretű anyagok is levegőhöz jussanak, és hogy kialakuljon a megfelelő szén/nitrogén arány. A komposztláda teljes tartalmát időnként érdemes átforgatni, fellazítani.

Elszállítás díjmentesen

A Vertikál Nonprofit Zrt. a családi házas övezetekben havonta egy alkalommal, tömbös beépítésű területeken évente kétszer (2023-ban április 21-én és november 17-én) szállítja el az általuk díjmentesen kiosztott zöld zsákban lévő hulladékot. A zsákok díjmentesen átvehetőek a helyi ügyfélszolgálatnál. (Tata, Váralja út 6. – a régi rendelőintézet portája, nyitva tartás: hétfő 8:00 – 17:00).

A Vertikál Zrt. a zsákban elhelyezett zöldhulladékot, valamint a levágott ágnyesedéket maximum 70 cm hosszú és 50 cm átmérőjű kötegekben összekötve, alkalmanként legfeljebb 0,5 m3 mennyiségben díjmentesen szállítja el az ingatlanok elől. A zöldhulladékot kizárólag a Zrt. által meghirdetett napokon lehet kihelyezni, legfeljebb az elszállítás előtti napon. A díjmentes zöldhulladékelszállításra csak a Zrt-nél hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződéssel rendelkezők jogosultak!

Elszállítás költségviseléssel

Kisebb mennyiség esetén a Városgazda Nonprofit Kft. által forgalmazott zöld zsákokban is elhelyezhető zöld hulladék. A városgazdás zsákok az alábbi helyen szerezhetők be: Tatai Városgazda Nonprofit Kft. telephelye, Gombos Agrodiszkont Plusz Kft., Veréb Dávid e.v. Műanyagbolt, Guguker Kft., Piactéri Gazdabolt.

Közterületre zöld hulladékot kihelyezni kizárólag a szolgáltatók által erre a célra értékesített zsákban lehet! Amennyiben valakinek többlet zöld hulladéka keletkezik az ingatlanon (kertrendezés, metszések), lehetőség van azt – kapacitás függvényében – a Tatai Városgazda Nonprofit Kft-vel elszállíttatni, térítés ellenében. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 34/708-102.

A közterületre ömlesztve, illetve egyéb zsákban kihelyezve, zöld hulladékot nem áll módunkban elszállítani. A nem az előírtak szerint végzett zöld hulladék kihelyezés illegális hulladéklerakásnak minősül, ami szabálysértési eljárást vonhat maga után.

Tata Város Önkormányzata