Tata és Térsége Civil Napok szeptember 9-től szeptember 30-ig

A Tata és Térsége Civil Társulás szervezésében idén már 20. alkalommal rendezik meg a Tata és Térsége Civil Napokat. A programsorozat szeptember 9. és 30. között várja az érdeklődőket több, mint 20 eseménnyel.

A programokról szeptember 4-én rendeztek sajtótájékoztatót, amelyen Domonkos Ágnes, a Tata és Térsége Civil Társulás elnöke elmondta: – Különleges alkalom a 20. civil fesztivál, ezért számos különleges programmal is készültünk. Mindazokat a résztvevőket, szervezőket, akik akár már két évtizede együttműködnek a Civil Napok szervezésében elsősorban az elhivatottság jellemzi, hiszen nem a sikerért vagy a látogatottságért dolgoznak, hanem mindenekelőtt belső elhivatottságból a múltunkért, a jelenünkért és a jövőnkért. Domonkos Ágnes hozzátette: – A civilek év közben folyamatosan dolgoznak, s ilyenkor szeptemberben, évente egyszer szélesebb körben is megmutathatják magukat, a fejlődésüket, hiszen magas fokon művelik mindazt, amire saját közösségeikben vállalkoztak, ezzel pedig sokat tesznek Tatáért, az itt zajló életért, a város élhetőségéért.

A Tata és Térsége Civil Napok ötletét egy hasonló, gerlingeni esemény adta, a programsorozat történetét Izing László, a társulás alelnöke elevenítette fel. 20 évvel ezelőtt szeptember 1-én, egy szombati napon zajlott az első civil találkozó a Vaszary Iskola udvarán, és miután két hónappal később a szervezők megbeszélték a tapasztalataikat úgy döntöttek, hogy folytatják az együttműködést. „Nagy öröm számunkra, hogy 20 év után még mindig ilyen nagy jelentősége van Tatán a civil jelenlétnek” – fogalmazott az alelnök.

A programsorozat sajtótájékoztatóján részt vett Michl József polgármester is, aki kiemelte: – A civilek munkája, közösségeik léte azt bizonyítja, hogy mindig van értelme a puszta létnél többet tenni a magunk örömére, és eközben másokat is segítve.

A Civil Napok idei nyitóeseménye a „Fesztivál civil hőfokon” elnevezésű rendezvény lesz, amely szeptember 9-én szombaton, délelőtt 10 órakor kezdődik az Angolkertben, és egészen 21 óráig tart. A rendezvényen néptánc és modern tánc előadásokkal, énekkarok és zenei együttesek fellépéseivel, különböző bemutatókkal, kiállítási standokkal, mese és művészsarokkal valamint ismeretterjesztő sétákkal is várják az érdeklődőket. Az egész napos esemény több jeles évfordulóhoz kapcsolódik: 1783-ban, vagyis idén 240 éve kezdődött el a tatai Angolkert építése, 1923-ban Esterházy Ferenc a nagyközönség előtt is megnyitotta az addig lezárt parkot, s 1932-től Tata-Tóvárost országosan is elismertté tették a „Júniusi hetek”, az itt megrendezésre kerülő szabadtéri játékok. Emellett Kazinczy Ferenc 1803-ban Tatán járt, aminek emlékére kihelyezték a Kazinczy-padot. A szeptember 9-i nyitó rendezvényen a szabadtéri színpadon 16 produkció vonul majd fel, míg a Kiskastély előtti területen 22 civil szervezet és intézmény mutatkozik be.

 

A XX. Tata és Térsége Civil Napok programjai a következők:

 

  1. szeptember 9.

10:00-től 20:00 óráig az Angolparkban: „Fesztivál civil hőfokon”

 

  1. szeptember 9.

8:00-tól 24:00 óráig Dunaalmáson: XVI. Őszi Ízek Fesztiválja

 

  1. szeptember 9.

9:00- től 12:00 óráig a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban: Háztűzőrző Börze

 

2023. szeptember 10.

16:00 órától az Eötvös József Gimnáziumban: Nagy János festőművész kiállítása

 

  1. szeptember 10.

14:00 órától a Kiskastélyban: Sylvester Edina előadása „A tatai Angolkert története és értékei” címmel.

 

  1. szeptember 14.

18:00 órától a Szent Kereszt Plébániatemplomban: Szent Kereszt felmagasztalása, búcsúi szentmise

 

  1. szeptember 14.

19:00 órától a Szent Kereszt Közösségi Házban: Jézussal az úton – Passió játékról komolyan

 

  1. szeptember 15.

10:00-től 12:00 óráig a Bacsó Béla u. 66. szám alatt: Az Anyatejes Világnap megünneplése

 

  1. szeptember 16.

9:00-től 20:00 óráig a Várudvaron: Országos Fazekasmester Találkozó

 

  1. szeptember 16.

14:00 órakor a Csokonai u. 4. sz. alatt: Dr. Körmendi Géza emléktáblájának felavatása

 

  1. szeptember 16.

14:00 órától a Kiskastélyban: Esterházy Klub megnyitó, Tata és térsége értékei

 

  1. szeptember 16.

Szüreti felvonulás Bajon

 

  1. szeptember 16.-17.

10:00 órától Naszályon: XXII. Naszályi Napok

 

  1. szeptember 17.

10:00 és 16:00 órától a Kőfaragó-házban: A Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. és a Neszmélyi Borút Egyesület közös rendezvényei a Kulturális Örökség Napjai alkalmából

 

  1. szeptember 19.

10.00-től 15.00 óráig Agostyán-Ágoston ligetben: Az Ökofalu bemutatása, valamint gyógynövények – 312 meridián torna gyakorlás

 

  1. szeptember 19.

9 óra 45 perctől a Tatai Református Gimnázium MIND Galériájában: CSEMADOK és az Eszperantista Képzőművészek közös tárlata

 

  1. szeptember 19.

17:00-től 19:00 óráig a Bacsó B. u. 66. szám alatt- Tabuk nélkül sorozat 1. alkalom

 

  1. szeptember 25.

10 óra 30-tól 13.00 óráig Agostyán-Ágoston ligetben: Madárgyűrűzési bemutató, odutanösvény

 

  1. szeptember 25.

14:00-től 18:00 óráig a Piarista Rendházban: Civil értékeink a Vármegyében

 

  1. szeptember 25.

11:00-től 15:00 óráig Agostyán-Ágoston ligetben: Az Ökofalu bemutatása

 

2023.szeptember 29.

14:00 órától az Építők Parkjában: ÁHI jóga bemutató, ground-golf játék

 

2023.szeptember 30.

10:00-től 13:00 óráig Agostyán-Ágoston ligetben: Madárgyűrűzési bemutató, odútanösvény.

XX. Tata és Térsége Civil Napok program