Tata vizeit nem érintette a Volta Kft.-től származó szennyezés

Ahogyan arról már számos tudósítás is beszámolt, egy műszaki hiba miatt a Tatabánya- Környe Ipari Parkban működő Volta Energy Solutions Hungary Kft. telephelyéről technológiai folyadék jutott ki, amely kék elszíneződést okozott a közelben lévő patakban.

A víz- és környezetszennyezéssel kapcsolatban Tata Város Polgármestere tájékoztatást kért az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnökségétől, amely ellátja a térségi vízgazdálkodási feladatokat. A szakaszmérnökség tájékoztatott arról, hogy a szennyezést a cég a helyszínen izolálta, és megkezdték az érintett Szent György-ér 2. sz. mellékágából a szennyezett víz kiszivattyúzását, elszállítását, és a cég telephelyén történő megtisztítását. (A Szent György-ér az Által-ér egyik közvetlen mellékága -vízfolyása – Tatabánya és Környe térségében.) Mivel a mellékág 2 keresztgát beépítésével el lett zárva – az egyébként teljesen kiszáradt – Szent György-értől, így sem ebbe az érbe, sem az Által-érbe nem jutott szennyezés, Tata közigazgatási területe tehát egyáltalán nem érintett az ügyben.

A Volta Energy Solutions Hungary Kft. november 3-án tájékoztatást adott a környéken lévő települések képviselőinek, ezen a tájékoztatón dr. Szerencsi Richárd alpolgármester és dr. Musicz László, az Által-ér Szövetség szakmai igazgatója is részt vett. A találkozón a cég megerősítette, hogy Tata semmilyen módon nem érintett a szennyezésben. A vállalat megkezdte a kármentesítési folyamatot, amelyet az illetékes hatóságok is szigorúan figyelemmel kísérnek.