Tatai nagyrendezvények 2022-ben

Tata Város Önkormányzata szervezésében találkoztak a Városházán a legnagyobb tatai rendezvények szervezői, intézményvezetők, a helyi kulturális és sport élet szereplői január 12-én. A helyszínen a 2022-es esztendő nagyrendezvényeiről, programjairól egyeztettek a résztvevők.

A találkozón Michl József polgármester elmondta: – Reméljük, hogy a hagyományos városi rendezvények újra várják majd 2022-ben az érdeklődőket, hiszen a pandémia alakulásától függ még ebben az esztendőben is, hogy megrendezhetjük-e a közkedvelt programokat, és ha igen, akkor milyen formában. A városvezető hozzátette: – Hálásan köszönöm a szervezőközösségek munkáját, hiszen itt Tatán nem az önkormányzat rendezi az összes eseményt, hanem számos kis közösség dolgozik egy-egy program megvalósításán, akiknek  drukkolunk, hogy megrendezésre kerülhessenek mindazok az események, melyektől Tata fesztiválváros is.

 

A 2022-es város nagyrendezvények tervezett időpontjai a következők:

Farsang Kupa Országos Gasztronómiai Bajnokság – március 5.

Tavaszi Kvaterka – március 4.-5.

Böjti Karikázó – április 10.

Tavaszi tófutás – május 21.

Tatai Patara Török-kori Történelmi Fesztivál – június 3.-5.

Országos Fazekasmester Találkozó – június 9.-12.

Tatai Sokadalom – június 17.-19.

Strandröplabda OB tatai állomása – június 24.-26.

Víz, Zene, Virág Fesztivál – június 24.-26.

Tűzugrás a Kálvária-dombon – június 24.

Tóátúszás – június 26.

Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokság és Középtávú Magyar Kupa – július 16.-17.

Klassz a Parton Fesztivál – július 22.-24.

Bor és Hal ünnep – augusztus 5.-7.

Tatai Minimaraton és Félmaraton – augusztus 6.

Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus – augusztus 15.- 26.

Városi Folknap és Kézműves Kavalkád – szeptember 10.

Tata és Térsége Civil Napok – szeptember 16. – október 1.

Hadfiak Seregszemléje – szeptember 24.

Öreg-tavi Nagy Halászfesztivál – október 14.-16.

Tatai Vadlúd Sokadalom – november 26.

Adventi Örömök a Kossuth téren – november 25-től hétvégente.

A tervezett dátumok időközben változhatnak, ezért érdemes nyomon követni az év folyamán az események weboldalait és közösségi oldalait, amelyeken folyamatosan frissülő információkat találnak az érdeklődők.