Tatán rendezte projektzáró konferenciáját a Pons Danubii

A Pons Danubii EGTC a Piarista Rendházban tartotta a TAPE NOVUM DANUVIUM akcióterv keretén belül megvalósuló WORKFORCE PIPELINE projekt (Munkaerő-Utánpótlás Biztosítása a Pons Danubii Régió Autóipari és Technológiai Vállalatai Számára (NOVUM DANUVIUM)) zárórendezvényét december 13-án.

A TAPE NOVUM DANUVIUM akcióterv célja a térségben tevékenykedő mikro-, kis-és középvállalkozások digitális transzformációjának elősegítése, melynek nyomán napjaink kihívásaival összhangban kezelhetik a digitális lehetőségeket, hozzáférhetnek a termelést elősegítő legmodernebb eszközökhöz, gépekhez, a fejlesztések révén pedig magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket teremthetnek.

Michl József, Tata polgármestere, a Pons Danubii Európai Területi Társulás  elnöke a rendezvényen elmondta: – A Pons Danubii, hét település összefogásával azért jött létre, hogy a határ mentén szövetkezve az Európai Unió támogatásával olyan közös programokat hajtsanak végre, amelyek a gazdasági együttműködés új lehetőségeit szolgálják. Elmúltunk 10 évesek, és fennállásunk óta sok projektet megvalósítottunk, például a soft pályázatok mellett itt Tatán a KOMBI kerékpárkölcsönzőt, az Építők parkjában lévő parkolót, és jelenleg készül a Jenő-malom mellett is egy fejlesztés.

A WORKFORCE PIPELINE projekt azért jött létre, hogy a képzőintézmények és a vállalkozások között valós kapcsolatot alakítsanak ki, és ennek köszönhetően a szakképzési és a felsőfokú képzési kínálat közelebb kerülhessen a piaci és iparági elvárásokhoz, valamint erősödjön az oktatási intézmények és vállalkozások közötti gyakornoki együttműködés. Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC ügyvezetője tájékoztatott arról, hogy a projekt egyik fő pilléreként duális képzőműhely jött létre Tata eszközberuházásával. A Fogaskerékgyár Kft. által előkészített új gyakornoki helyszín a Bláthy Iskolát és a célterület egyéb szakképzési intézményeit támogatja. Másik pillérét a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és a Selye János Egyetem olyan közösen fejlesztett pálya- és karrierorientációs szolgáltatásai, eseményei, illetve azok összehangolt megvalósítása adja, amelyek lehetővé teszik az adott ágazatban a munkaerő utánpótlását. A két partner karrierorientációs szolgáltatásként interjú-szimulációs „jobroom-okat” alakít ki, szakértő és személyes tanácsadással segítve a fiatal pályakezdők munkaerőpiaci esélyeinek növelését. A végzős középiskolások számára pályaorientációs eseményeket, információs napokat és üzemlátogatásokat szerveznek. Bara Zoltán hozzátette: – A tatai innovációs központ mellett Észak-Komáromban is zajlik egy szlovák innovációs központ kialakítása.

A Pons Danubii jövőbeni tervei között Tatát érintve szerepel egy pályázat benyújtása az Angolkert újabb fejlesztési ütemeként, valamint vizes témájú fejlesztésre is szeretnének 2023-ban pályázni a Fényes-fürdő területét megcélozva.