Tatán tartott előadást a Hungary Helps Programról Azbej Tristan

Az idei Tata és Térsége Civil Napok programjában a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tatai Csoportja és a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány meghívására tartott előadást a Piarista Rendházban Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szeptember 29-én. Az „Üldözöttek a keresztények?” című előadása során az államtitkár az üldözött keresztények helyzetéről és a Hungary Helps Programról beszélt.

A Hungary Helps Ügynökség a Miniszterelnökség irányítása alatt működő kormányzati, nonprofit szervezet. Küldetése, hogy a magyar emberek szolidaritását képviselve juttasson el segítséget válság sújtotta közösségekhez, gondoskodjon az adományok szakszerű és hatékony felhasználásáról. Azbej Tristan ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: – A program egyrészt kifejezi a magyar szolidaritást a nagyvilágban, kiemelten az üldözött keresztény közösségek felé, másrészt a magyar érdekeket szolgálja azzal, hogy a válságban lévő közösségek helyben maradását támogatva segít megelőzni a hazánk és Európa irányába tartó migrációt. A program már több, mint félmillió válságba jutott emberhez ért el és juttatott el adományokat.  Az államtitkár kiemelte: – A keresztényüldözésről és keresztényellenességről beszélnünk kell, mert az nem csupán távoli területeket érint, hanem olyan közösségeket is, melyekkel mi nemcsak szellemi, hanem szinte fizikai kapcsolatban is vagyunk. Az, hogy mi történik a Közel-Keleten élő keresztrényekkel, kihat a mi jövőnkre, identitásunkra és biztonságunkra is, ezért fontos, hogy beszéljünk erről a témáról.