Tovább szépült a Habos Kakaó Családi Bölcsőde

Június 1-én rendezték a tatai Habos Kakaó Családi Bölcsőde fejlesztésének projektzáró eseményét. Az AIDE Óvoda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a TOP-1.4.1-19 pályázati felhívás keretében 95,7 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásnak köszönhetően valósította meg a ,,Férőhelybővítés a Habos Kakaó Családi Bölcsődében a meglévő épület felújításával, korszerűsítésével, átalakításával és bővítésével.” elnevezésű projektjét.

Pál Ildikó ügyvezető a helyszínen elmondta: – A fejlesztésnek köszönhetően teljes egészében megújulhatott a bölcsőde, amely egy új csoportszobával és egy mozgásfejlesztő helyiséggel bővült, emellett pedig lehetőség nyílt új kültéri és beltéri eszközök beszerzésére is.  A legkisebbek nagyon örültek az eredménynek, főleg az új játékoknak, mozgásfejlesztő eszközöknek, a szülők pedig türelmükkel és együttműködésükkel nyújtottak támogatást az átalakítás, kivitelezés nehéz hónapjai során.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg az Erkel Ferenc utca 1. szám alatt. A fejlesztés során a családi bölcsődei funkciót ellátó épület felújítása, korszerűsítése, átalakítása és bővítése egyaránt megvalósulhatott, kiemelt figyelemmel az energetikai korszerűsítésre és a megújuló energia bevezetésére. A helyszínen kicserélték a nyílászárókat, elvégezték az épület utólagos hőszigetelését és napelemes rendszert is kiépítettek. Az intézményben helyet kapott egy új mozgásfejlesztő helyiség, készség- és mozgásfejlesztő eszközökkel felszerelve, a biztonságot pedig egy kamera- és riasztórendszer szolgálja a jövőben. A projektnek köszönhető az is, hogy a bölcsőde épülete akadálymentesen megközelíthetővé vált egy lépcsőjáró felvonóval, és egy akadálymentesített mosdót is kialakítottak. A családi bölcsőde nem csupán belső tereiben újult meg, hiszen a projektnek köszönhetően a Habos Kakaó udvarán egy színes játszóvár várja a legkisebbeket.

Michl József polgármester a projektzáró eseményen úgy nyilatkozott: – Minden olyan beruházás nagy öröm számunkra itt a városban, amely a gyermekeink életét szebbé, a családok mindennapjait pedig egy kicsit könnyebbé teszi. Egy-egy ilyen bölcsőde vagy óvodafejlesztés során pedig a legfontosabb mindig a humán terület, vagyis a munkatársak, a nevelők személyisége, elkötelezettsége és odafigyelése, mellyel hosszú távon gondolkodva segítenek megalapozni a legkisebb gyermekek életét.