Tovább szépült a Tatai Mentőállomás

Tata Város Önkormányzatának támogatásával, a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. koordinálásában és kivitelezésében, több helyi vállalkozás együttműködésével illetve jótékony felajánlásaival valósultak meg újabb fejlesztések a Tatai Mentőállomáson, ahol május 10-én, a mentők napján rendeztek sajtótájékoztatót.

Teljesen megújult a mentőállomás garázsai előtt fekvő behajtó. A helyszínen először 30 cm mélyen feltörték a betont, utána 40-50 centiméterre mélyítették a behajtót. Ezt követően geotextilt és vasalt betont helyeztek az alapba, végül a felújítási munka térkövezéssel zárult. A Tatai Városgazda Nonprofit Kft. a mentőállomás számára felajánlott két új zászlót, egy hulladékgyűjtőt, egy padot,  tereprendezési munkákat végeztek, fűmagot vetettek és egy korábbi fakidőlés nyomán megsérült kerítésszakaszt is helyreállítottak. Emellett az állomáson lefestették a mentőautók kapuit, melyek új matricákat is kaptak.

A sajtótájékoztatón Michl József polgármester úgy nyilatkozott: – Minden tatai valamint a környékünkön élő család nevében hálásan köszönjük az itt dolgozók derekas szolgálatát, azt a szeretetet, amellyel önzetlenül segítenek nekünk. A mentők napján kívánjuk nekik, hogy mások megsegítése közben mindig bőségesen legyen lelki és testi erejük. Azt a nehéz feladatot, melyet napról-napra ellátnak, megpróbáljuk azzal támogatni, hogy tovább szépítjük, fejlesztjük a munkakörülményeiket.

A fejlesztési költségek legnagyobb részét az önkormányzat biztosította, emellett a munkákat a Tatai Városgazda Nonprofit Kft., a Derideo-Tatakő Kft., a Poki-Bau Kft., a Zöld út Kft., a Budai-Trans Kft. és a Vértes Beton Kft. támogatta, köszönjük adományaikat, segítségüket!

Acsai Zoltán, a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője a helyszínen elmondta: – A cég évek óta kölcsönösen jó viszonyt ápol a tatai mentősökkel, akik a koronavírus járvány kapcsán rendszeresen tesztelték a Városgazda munkatársait, a Városgazda pedig az elmúlt években több alkalommal tereprendezési munkákat és fűnyírást végzett az állomás udvarán.

Az önkormányzat évek óta rendszeresen segíti az állomás működését. 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörésekor Michl József polgármester javaslatára a város 1 millió forintos támogatást nyújtott, ezzel könnyítve a közegészségügyi helyzetből adódó többletkiadások fedezését. 2020 őszén aztán vállalati és önkormányzati támogatás is segítette a Tatai Mentőállomás  fejlesztéseit, akkor a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. és a város támogatásaival  sikerült megújítani az állomás elöregedett vizesblokkját, emellett pedig egészségügyi és rekreációs célokat szolgáló eszközöket is beszerezhettek. Az önkormányzat által nyújtott támogatásból a mentőállomás hűtőszekrényt, mikrohullámú sütőt, televíziót, érintésmentes lázmérőket és egy ózongenerátort vásárolt. Tavaly május 10-én az önkormányzat két darab Ambulance sürgősségi készletet adományozott a helyi mentősöknek. A készlet égési sérülések ellátására kifejlesztett speciális termékeket tartalmazott, többek között takarót és kötszereket, melyekkel azóta a gyakorlatban tudtak a szakemberek segíteni égési sérülteknek. A mentők napja alkalmából 2022. május 10-én Tata Város Önkormányzata nevében Michl József polgármester és Purgel Zoltán alpolgármester újabb két égési sérültek ellátására kifejlesztett sürgősségi készletet ajándékozott a mentőállomás közösségének.

A Tatai Mentőállomáson jelenleg 18-an dolgoznak, 9 ápoló és 9 gépkocsivezető teljesít szolgálatot. Kvittung Dániel állomásvezető arról tájékoztatott, hogy kinevezésekor, 2020 őszén az állomás korszerűsítését, továbbfejlesztését tűzte ki célul, s mára ebből a tervből már sok mindent sikerült megvalósítani. A következő lépés a konyha és a világítás felújítása lesz, amihez örömmel várják a felajánlásokat.