Birtokvédelmi ügyek
Birtokvédelmi eljárás
ÜGY LEÍRÁSA
A Ptk. szabályai szerint, ha a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják (tilos önhatalom) birtokvédelem illeti meg.
Akit birtokától megfosztanak, vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől 1 (egy) éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását, vagy a zavarás megszüntetését. A birtokában sértett választhat, hogy a jegyzőhöz vagy a bírósághoz fordul-e védelemért, a bíróság azonban mindenképpen a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt.
Birtokvédelmi eljárás során a jegyző csak a birtoklás ténye alapján dönthet, jogosultságot nem vizsgálhat, az csak a bíróság hatásköre. Amennyiben az ügyben valamely jogkérdés vitás – pl. kinek a tulajdonában áll az ingatlan, érvényes-e egy adott szerződés, megszűnt-e a bérleti jogviszony stb. – kizárólag bíróság jogosult eljárni, ilyen ügyekben a jegyző nem dönthet.
A jegyző a birtokvédelmi határozat meghozatalához a tényállás tisztázása érdekében bizonyítási eljárást folytat le. A jegyző a bizonyítási eljárás során megismert bizonyítékokat szabadon mérlegeli. A birtokvita eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a jegyző valósnak fogadja el. Ez történhet tanúk meghallgatásával, ügyfél nyilatkozatával, helyszíni szemle keretében, illetve iratok, fénykép bemutatásával. A jegyző a tényállás tisztázásához szükséges bizonyítékokat az eljárási határidő lejártát megelőző ötödik napig fogadja be, ezt követően a bizonyítási eljárást befejezi és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján meghozza a határozatát.
A jegyző határozattal elrendeli az eredeti birtokállapot helyreállítását és a birtoksértőt a birtoksértő magatartástól eltiltja, ha a kérelemben foglaltakat a megismert bizonyítékok alapján megalapozottnak találta.
A jegyző a kérelmet határozattal elutasítja, ha a kérelemben foglaltakat a megismert bizonyítékok alapján nem találta megalapozottnak.
A jegyzőnek a birtoklás kérdésében hozott határozatát a meghozatalától számított 3 napon belül végre kell hajtani.
KI JOGOSULT AZ ELJÁRÁSRA
Akit birtokától megfosztanak, vagy birtoklásában zavarnak. Az eljárás mindig a kérelmező – bejelentő kérelmére indul, a kérelmező által meghatározott személlyel szemben.
KÉRELEM BENYÚJTÁSA (HELYE, IDEJE MÓDJA)
Módja: Személyesen, Postai úton, E-papír útján (Ügyfélkapun keresztül).
Helye: 2890 Tata, Kossuth tér 1.
Ideje:
Ügyfélfogadás
hétfő: 08.00 – 12.00 és 13.00-16:00
szerda:13.00 – 15.30
péntek: 8.00 – 12.00
KÉRELEMHEZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK
Kérelemnek kötelezően tartalmaznia kell:
– a birtokvédelmet kérő (kérelmező) nevét, lakcímét vagy székhelyét, továbbá aláírását
– az ellenérdekű fél (kérelmezett) nevét, lakcímét vagy székhelyét, akivel szemben a birtokvédelmet kérik
– a jelenlegi, fennálló birtokállapot – birtoksértő helyzet, esemény, cselekmény – leírását, a birtokvitával érintett dolog megjelölését
– az eredeti – a birtoksértést közvetlenül megelőző – birtokállapot leírását
– mikor és hol történt a birtokháborítás, illetve mióta tart
– konkrét megfogalmazása annak, hogy a kérelem mire irányul, mi a jegyző döntésére irányuló kifejezett kérelem
– a birtoksértésre vonatkozó bizonyítékokat (például: fénykép, irat, tanúnyilatkozat stb.) csatolni kell
– amennyiben a kérelmező jogi személy, ill. jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, cégkivonatot, aláírási címpéldányt kell csatolni
– Társasházak esetében a képviseletre jogosult személynek (közös képviselő, IB Elnök) a tisztsége betöltésének igazolására szolgáló, megválasztásáról szóló közgyűlési határozat másolatát, valamint a társasház tulajdonosi közössége által meghozott, a birtokvédelmi eljárás megindításáról szóló közgyűlési határozatot szükséges mellékletként csatolni
– amennyiben meghatalmazott (pl. jogi képviselő) útján jár el, a meghatalmazást csatolni kell.
A kérelmet – a mellékleteivel együtt – eggyel több példányban kell benyújtani, mint amennyi féllel szemben a birtokvédelmet kérik.
ELJÁRÁSI ILLETÉKEK, FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK
A birtokvédelmi eljárás illetékmentes.
ÜGYINTÉZÉSI HATÁRIDŐ
15 nap, mely nem hosszabbítható meg. A birtokvédelmi eljárást a jegyző 30 napon belül folytatja le, ha az eljárás során tolmács kirendelése válik szükségessé.
JOGORVOSLATI LEHETŐSÉG
A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs.
Az a fél, aki a jegyző birtokvédelem kérdésében hozott határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül a másik féllel szemben indított perben kérheti a határozat megváltoztatását. A birtokháborítás megszüntetése iránt indított per illetéke 21.000,- Ft. A keresetindításnak a jegyző által hozott határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. A bíróság elrendelheti a birtoklás kérdésében a jegyző által hozott határozat végrehajtásának felfüggesztését, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a határozat megváltoztatása várható.
VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK
A birtokvédelmi alapeljárásban:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.);
A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.);
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény;
A birtokvédelmi végrehajtási eljárásban:
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.);
A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet;
ÜGYFÉL JOGAI, KÖTELEZETTSÉGEI
Az ügyfél joga, hogy
- kérelmet nyújtson be,
- kérelmével a tárgyában hozott döntés véglegessé válásáig rendelkezzen, a kérelmet visszavonja,
- ügyében személyesen eljárjon, vagy – ha törvény nem írja elő az ügyfél személyes eljárását – helyette törvényes képviselője, vagy az általa, illetve törvényes képviselője által meghatalmazott személy, továbbá az ügyfél és képviselője együtt járjon el,
- az eljárás bármely szakaszában és annak befejezését követően is betekinthet az eljárás során keletkezett iratba, azokról a jogosult másolatot, kivonatot készíthet vagy – kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében – másolatot kérhet,
- az eljárás során bármikor nyilatkozatot, észrevételt tegyen, jegyzőkönyv felvételét kérje,
- bizonyítási eljárást indítványozzon,
- igazolási kérelmet terjesszen elő,
- jogorvoslattal éljen,
- az eljárás során jogairól és kötelezettségeiről tájékoztatást kapjon.
Az ügyfél kötelessége, hogy
- az idézésnek eleget tegyen,
- a hiánypótlási felhívásnak eleget tegyen,
- az eljárás során jóhiszeműen járjon el,
- az eljárás során együttműködjön a hatósággal, a többi résztvevővel.
SZERVEZETI EGYSÉG, ÜGYINTÉZŐ
Humánszolgáltatási Iroda
Dr. Hermann Zoltán igazgatási ügyintéző
Tel.: 34/588-686