Újdonságokkal is készülnek a szervezők az idei Diákpiknikre

Hetedik alkalommal rendezik meg a tatai Diákpikniket idén, az eseménynek a Kőfaragó-ház ad otthont augusztus 8-án.
A szervező diákönkormányzat (Tata Város Diákönkormányzata-TAVIDÖK) most is mindent megtesz azért, hogy a fiatalok ne unatkozzanak, partnerszervezeteivel a TAVIDÖK olyan programelemeket tervez, mint például élménytúra a Fellner-kilátóban, zumba, sportbemutató, játékok, malom és darts verseny, selfiegép, csokoládé nyalóka készítés és kávépörkölés. A rendezvény fő attrakciója a fényfestés lesz, melyen több település fiatal művésze is részt vesz rajzaival. A rajzokat a Szlovákiában működő ILLUVÍZIÓ csapata dolgozza fel, s mutatja majd be 21 órától a Kőfaragó-ház udvarán.
Risóczki Lilla diákpolgármester a piknikről elmondta, vendégeik is lesznek: Boldog Zsófia és a Láthatár Zenekar, valamint a Tatabányai Diákönkormányzat, a programra pedig minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az ingyenes rendezvény Tata Város Önkormányzata és Diákönkormányzata, a Kőfaragó-ház, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, a Táncoló Világ Alapítvány, a Peron Music Alapítvány, és a Te Vagy Önmagad Legjobb Verziója Egyesület együttműködésével valósul meg.