Újjászületik a Jenő-malom és környezete

Jól halad a Jenő-malom és a volt Kristály-fürdő területének megújítása az Angolparkban, ahol folytatódnak az „Angolkert Malomkert – Angolkerti rehabilitáció III. üteme” című projekt kivitelezési munkái. A helyszínen új életre kel a Jenő-malom épülete, mellette pedig egy különleges, vizes élménypark is helyet kap. A beruházás területén Bencsik János országgyűlési képviselő és Michl József polgármester tartott sajtótájékoztatót valamint bejárást május 20-án.

A TOP-1.2.1-16-KO1-2017-00003 azonosítószámú pályázat kivitelezési munkái 2021. november 22-én kezdődtek a munkaterület átadás-átvételével. A projekt teljes költségvetése 600 millió forint, mely Európai Uniós pályázatokból, a magyar állam támogatásából és önkormányzati költségvetési forrásból áll. Célja a látogatók elé tárni egy olyan helyi adottságokra épülő ipartörténeti és kulturális attrakciót, amely akár egymagában, akár Tata egyéb turisztikai látványosságaival összekapcsolódva kínál programlehetőséget minden korosztály számára. A projektben helyreállítják a műemléki védettségű Jenő-malmot, az eredeti malomszerkezettel. Az épületben kiállítást rendeznek be, a központi helyiségben pedig interaktív tér nyílik majd, melyben a tatai malmok belső működését, munkafolyamatait lehet megismerni. Mellette, az egykori fürdő területe átalakul, és új funkciót kap, különböző (őrlő-, fűrész-, kalló-, és hajó) malomszerkezetek működési elvének bemutatására nyújtva lehetőséget.

Bencsik János országgyűlési képviselő a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: – 20 évvel ezelőtt az akkori önkormányzat döntése alapján bezárták a Kristály-fürdőt, ezt követően az új önkormányzat pedig elkezdte keresni annak a lehetőségét, hogyan lehetne hasznosítani a területet a szomszédos malomépülettel együtt. Most megvalósul a malom teljes körű felújítása, a régi fürdő területén pedig egy olyan vizes, interaktív malompark létesül, amely lehetőséget biztosít a gyerekeknek arra, hogy saját maguk tapasztalják meg a víz irányításának lehetőségét és felelősségét, emellett egy lisztező malom működését is testközelből ismerhetik majd meg. Bencsik János hozzátette: – Szerintem az önkormányzat ebben a kérdésben jól döntött, és a szükséges pénzügyi forrásokat is a tervek mellé tudta tenni.

Michl József polgármester a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: – A Jenő-malmot az önkormányzat hosszú évekkel ezelőtt vásárolta meg a magyar kormánytól, azért, hogy egyszer sikerüljön egy múzeumot, egy különleges ipartörténeti bemutatót létrehozni benne. Mellette, a volt fürdő helyén, egy vizes játszóteret alakítunk ki. Ezt az attrakciót elsősorban – a korábbiakhoz hasonlóan – szintén a tataiaknak építjük, de természetesen az ideérkező vendégeink számára is nyitva áll majd. Az a célunk, hogy a tatai családok sok élménnyel teli órát eltöltsenek itt, a gyerekek és akár a felnőttek is megismerhessék, hogyan néz ki belülről és hogyan működik egy malom. A malomépület mellett illetve mögött egy közösségi teret is szeretnénk kialakítani, melyen helyet kap a gútai malom kicsinyített mása, valamint alkalmas lesz különböző rendezvények, programok lebonyolítására.

A projekt indulásakor az volt az eredeti terv, hogy a park működéséhez szükséges vízellátás a Pokol-forrásból történjen, a feljövő vizet használják, majd természetes módon továbbvezetik, elfolyatva a Malom-patakon. Jelenleg azonban, főleg a csapadékhiány miatt a karsztvízrendszer visszatöltődése ezen a területen lelassult, a fejlesztés területe a források tekintetében a legmagasabb része a városnak, így most a vízszint alacsonyabb a szükségesnél. Ennek pótlása a Jenő-malom előtt lévő kommunális ivóvízhálózatra történő csatlakozással történik meg, mivel azonban a vizet nem szeretnék elfolyatni, ezért egy vízforgató beépítésével fogják biztosítani a megfelelő vízminőséget.

A park területe télen is nyitva lesz majd, biztosítva egy hangulatos séta lehetőségét, a malom épületébe pedig minden évszakban el lehet látogatni.