Utcagaléria nyílt az Öreg-tó partján

Utcagaléria nyílt Tatán október 9-én az Öreg-tó partján. A szabadtéri kiállítással kapcsolatban Domonkos Ágnes, a Tata és Térsége Civil Társulás elnöke tájékoztatott arról, hogy a galéria a Civil Társulás által elnyert önkormányzati pályázati támogatásból valósult meg.

A projekt keretében városunkhoz kötődő képzőművészek alkotásai láthatóak a kültéri installációkon, melyek Schenk Attila építész tervei alapján készültek. A helyszínen Schenk Attila úgy nyilatkozott: – A fedett, de mégis nyitott tárlók egyfajta szabadságot képviselnek, ugyanúgy, mint a bennük lévő művészeti alkotások.

Az utcagaléria három évig biztosan várja az érdeklődőket, a tervek szerint a tartalom változhat, és a helyszín különböző időszaki kiállításoknak adhat majd helyet. Michl József polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a Tata és Térsége Civil Társulás az önkormányzat CLLD-HACS pályázatán sikeresen szerepelt, így nyerte el azt a 10 millió forintot, melyből a projekt megvalósult. A pályázat egyébként összesen 31 civil szervezet számára nyújtott pénzügyi támogatást, közel 350 millió forint értékben. A városvezető a helyszínen elmondta azt is, a Kuny Domokos Múzeumnak köszönhetően hosszú évek óta tart és sikeres az a kezdeményezés, hogy a tatai művészek minél több teret kapjanak a bemutatkozásra, az utcagaléria pedig egy újabb lehetőség a helyi kortárs alkotók számára a közönséggel való találkozásra.

A kiállítást a tóparton Kövesdi Mónika művészettörténész nyitotta meg, aki röviden bemutatta az alkotókat is. A helyszínen Kammerlohr-Kováts László, Varga Benedek, Árendás József, Kungl György, Fábry Olívia, Szentessy László, Szigetvári Krisztina, Kóthay Péter, Sipos Zoltán, Muzsnay Ákos, Görözdi Lilla, Szabó Andrea, H. Katona Erzsébet, Török Viktória, Lévai Ádám és Neuberger István műveivel ismerkedhet a közönség.

A projekt megvalósítását Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. támogatta.