Jegyzői kabinet

A JEGYZŐI KABINET FELADATAI, ÖSSZETÉTELE

A Jegyzői Kabinet a jegyző közvetlen felügyelete alá tartozó belső szervezeti egység, melynek elsődleges feladata a jegyző és az aljegyző munkájának segítése mellett a Hivatal egészét érintő jogi, törvényességi, belső ellenőrzési, munkajogi, humán-erőforrás gazdálkodási, szervezési, adminisztrációs teendők ellátása, és ezen feladatkörök tekintetében a jegyzői hatáskörbe tartozó ügyek döntésre való előkészítése.

Kiemelt feladatként ellátja az adatvédelemhez, adatkezeléshez kötődő feladatokat, valamint a belső kontrollrendszer működtetésével kapcsolatos feladatokat.

Feladatai teljesítése során elvégzi az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos feladatokat, a jegyzőhöz, aljegyzőhöz kötődő protokoll feladatokat, az informatikai feladatok koordinálását, s intézkedik a közalapítványokkal kapcsolatos döntések meghozatala érdekében.

Koordinálja az önkormányzat képviselő-testülete és annak bizottságai, a kistérségi társulás, valamint a nemzetiségi önkormányzatok törvényes működésével összefüggő feladatok megvalósulását, irányítja a választásokkal és népszavazással kapcsolatos feladatok lebonyolítását.

Ellátja a jegyző, aljegyző tevékenységét segítő adminisztrációs, titkársági, iratkezelési, elektronikus iratkezelési feladatokat, a minőségügyi és gondnoksági feladatokat.

Figyelemmel kíséri és koordinálja a Hivatalhoz tartozó kirendeltségek feladatellátását.

 

KÖZTERÜLET-FELÜGYELETI FELADATOK

A kabinet keretében működő közterület-felügyeleti csoport végzi a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzését; továbbá a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzésével, megakadályozásával, megszakításával, megszüntetésével, illetve szankcionálásával kapcsolatos feladatokat.

 

Tisztségviselők:

dr. Horváth József

Jegyző

horvath.jozsef@tata.hu

+36-34-588-616

 

dr. Lantai Éva

Aljegyző

lantai.eva@tata.hu

+36-34-588-614

 

dr. Korencsi Melinda

Jegyzői kabinetvezető

korencsi.melinda@tata.hu

+36-34-588-690

 

Munkatársak:

Rada Gáborné

Titkárnő

jegyzoititkarsag@tata.hu

+36-34-588-616

 

Zsebőkné Horváth Anna

Belső ellenőrzési vezető

+36-34-588-653

 

Takács Zoltán

Személyügyi referens

szemelyugy@tata.hu

+36-34-588-668

 

Dankó Anikó

Szervezési ügyintéző

szervezes@tata.hu

+36-34-588-641

 

Szendi Krisztián

Szervezési ügyintéző

szervezes@tata.hu

+36-34-588-680

 

Barassó Miklósné

Iktató – ügyintéző

+36-34-588-692

 

Hegyi Judit

Iktató – ügykezelő

+36-34-588-602

 

Némethné Kugyelka Erzsébet

Iktató – ügykezelő

+36-34-588-602

 

Tyeklár Fanni Vanessza

Iktató – ügykezelő

+36-34-588-602

 

Geiling Gábor

Informatikus

gg@tata.hu

+36-34-588-645

 

Közterület-felügyeleti feladatok

Horváth Róbert

közterület-felügyeleti csoportvezető

Tel.: +36 34 588-687

E-mail: kozteruletfelugyelet@tata.hu

                                   

Nagyné Szabó Zsuzsanna      

közterület-felügyelő

fszt. / 13. iroda

Tel.: +36-34-588-687

E-mail: kozteruletfelugyelet@tata.hu

Ügytípusok:

közterület-felügyeleti feladatok

 

Sagát Róbert 

közterület-felügyelő

fszt. / 13. iroda

Tel.: +36-34-588-687

E-mail: kozteruletfelugyelet@tata.hu

Ügytípusok:

közterület-felügyeleti feladatok

 

Pázmándi Erzsébet  

munkavállaló

fszt. / 13. iroda

Tel.: +36-34-588-687

E-mail: kozteruletfelugyelet@tata.hu

Ügytípusok:

személyszállítás