Egy kiállításon a Napfelkelte fotótúra legszebb pillanatai

Csípős hideg, mínuszok a levegőben, fagyott föld, felszálló ködpára, derengő hajnal a látóhatáron, beszűrődő bronzos napsugarak az égerfák között, vadregényes lápvidék, mesébe illő állatvilággal. Az éjszakai hideg színek fokozatosan változnak át meleg árnyalatokká, amikor az éltető nap sugarai beszűrődnek az égerfák ágai között és felébresztik a szunnyadó természetet.

Egy éve indult útjára a Tatai Fényes Tanösvény tematikus programja a Napfelkelte Fotótúra. Solymos Ákos és Jakabházy Miklós, lelkes természetfotósok, fotóművészek közreműködésével a Tatai Városkapu Zrt. 2023. március második felében kezdte meg vezetett hajnali fotótúráit a Tanösvényen. Az eltelt egy év alatt több mint 200 lelkes fotós és természetbarát vett részt a programon az ország különböző tájairól érkezve, mely bizonyítja, hogy a mesebeli tájat idéző Fényes Forrásvidék minden évszakban más arcát mutatja, és minden évszakban biztosít megfelelő fotótémát a természetfotózás szerelmeseinek. Akik rendszeres látogatói a Tanösvénynek részesei lehetnek a bennünket körülvevő természet körforgásának, megismerhetik tavasszal a madárdalos hajnalokat, nyáron a békák kuruttyolásától zengő vidéket, ősszel a színpompával tarkított tájat és télen a szunnyadó élővilágot. Az elmúlt év során számtalan fénykép készült a Tanösvényről, melyek a közösségi média oldalain bejárták a világot, köztük egy-két díjnyertes képpel is, s így viszik hírét eme természeti kincsnek.

A fotótúrák résztvevői minden egyes alkalommal megörökíthetik a lápvidéken zajló életet még azelőtt, hogy a nagyközönség „zaja” megzavarná azt, lencsevégre kapják a gyors röptű jégmadarakat, a békésen reggeliző nutriákat, a kíváncsi vidrákat, a faágakon pózoló gémeket, kócsagokat, a virágzó tündérrózsákat, a sárgálló mocsári nőszirmokat, a színpompás vadszőlő leveleit.

A fotótúra szakvezetőinek, Jakabházy Miklós természetfotósnak és Solymos Ákos fotóművésznek a képeiből május 17-től rendeznek kiállítást az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban, ahol a tárlat október közepéig látogathatóak. A szervező Városkapu Zrt. a két fotóst kérdezte a témában:

Jakabházy Miklós, természetfotós

52 éves vagyok, Vértesszőlősön élek. Erdőmérnökként végeztem Sopronban, de munka mellett megszereztem az építőmérnöki diplomát, így jelenleg építőmérnökként dolgozom, egy mérnöki irodát vezetek Tatabányán. Szabadidőmet fotózással, illetve terepfutással töltöm leginkább. A

természet szerelmese vagyok, nekem a természetben töltött idő az igazi énidő, amikor el tudom engedni a mindennapos problémákat és igazán ki tudok kapcsolódni. A fényképezés minden formája érdekel, így a természetfotózás ötvözi a fenti két hobbimat.

Solymos Ákos, fotóművész

Solymos Ákos vagyok, tatabányai fotós. 6 évesen fogtam először fényképezőgépet a kezembe. Bár egész életemben fotóztam hobbiból, 2009-ben kezdtem komolyabban venni ezt a tevékenységet. 2020-ban csatlakoztam a Biatorbágyi Fotóklubhoz, amely az ország egyik legjobb fotósklubja, és a leginspirálóbb hely egy fotósnak. 2023-ban sikerrel pályáztam az AFIAP és A-MAFOSZ, majd 2024-ben az EFIAP és A-MAFOSZ/bronz minősítésű fotóművész diplomákra. Mindenevő fotós vagyok, jöhet tájkép, természet, rendezvény, vagy akár portré téma is. Igazából mindegyik területen rengeteg terem van a fejlődésre, még nem találtam meg a “stílusomat”, és ez tesz izgalmassá minden fotós projektet. A fotózás kikapcsol. Munkámat tekintve információbiztonsági szakértő vagyok, biztonságtudatosítással és oktatásokkal foglalkozom.

– Meséljetek magatokról picit, mit jelent nektek a fotózás?

JM: Világ életemben szerettem a természetet, szüleim erdőmérnökök, így volt kitől örökölnöm a természet szeretetét. Ennek megfelelően én is erdőmérnöki diplomát szereztem. Ugyan jelenleg építőmérnökként dolgozom, de a természet iránti rajongásom megmaradt, amely manapság leginkább a természetfotózásban és a terepfutásban csúcsosodik ki. Egyedül az erdőt járva, vagy a Tanösvényen fürkészve a gyönyörű környezetet, ami körülvesz, könnyen eltűnnek belőlem az aktuális problémák, kiürül a fejem. Semmi nem tölt fel annyira, mint ezek az órák. Gyakorlatilag majd 50 éve járom az erdőt.

SÁ: A hobbifotózás családi hagyomány, nagypapám és édesapám is fotózott, mindkettőjük fényképezőgépei megvannak ma is. Hat évesen kaptam az első masinát, mint kiderült azért, hogy ne apukámtól kunyeráljam el az övét. Egész életemben fotóztam teljesen amatőr szinten, de másfél évtizede elkezdtem komolyabban venni mind tanulás, mind technika tekintetében. 2020-tól a Biatorbágyi Fotóklub tagja vagyok, amely egy remek inspirációs közösség, nem véletlen az ország egyik legjobb fotóklubja. A fotózás nekem is kikapcsolódás, mivel olyankor csak arra figyelek és ez segít kikapcsolni a mindennapi gondokat. A természet pedig az a közeg, ahol imádok lenni. Az erdők, hegyek és persze pár éve a Tatai Fényes Tanösvény segít kisimítani az összegubancolódott idegszálaim. A fotózás pedig a hab a tortán.

-Hogyan kerültetek kapcsolatba a Fényes Tanösvénnyel?

JM: Pár évvel ezelőtt egy téli napon teljesen véletlenül éppen nyitásra érkeztem. Akkora szerencsém volt, hogy épp egy olyan nap látogattam oda, amikor a hajnali ködpára, amely hideg, felhőtlen, szélcsendes reggeleken elvarázsolt erdővé, egy igazi mesevilággá változtatja a tanösvény láperdejét, viszonylag sokáig megmaradt, így még nyitás után is tudtam szép ködös képeket készíteni, amik azóta a tanösvény információs tábláira is kikerültek. Ez után kerestem kapcsolatot a Városkapu Zrt. vezetőségéhez, és kértem engedélyt arra, hogy egy ilyen hideg reggelen napkelte előtt bemehessek a tanösvényre fotózni, cserében felajánlottam az elkészített képeket felhasználásra. Ezt a következő évben is megtettem egy hajnalon, az üzemeltetőnek pedig tetszettek a képeim, így felvetették, hogy lenne-e kedvem ezt másoknak is megmutatni, mert akkor szerveznének hajnali fotós túrákat. Így indultak el, immár több, mint egy éve a hajnali fotós túrák, amelyet felváltva vezetünk Solymos Ákos barátommal.

SÁ: Az én kapcsolatom Mikin keresztül vezetett a Tanösvényre. Volt egy elképesztően ködös, de napos szilveszter hajnal, ahol Miki az Öreg-tó partján közeledett a Lovardától a Diana szobor felé a ködben, jobb kezében felfelé tartva a gépét és hatalmas teleobjektívjét. Ez a látvány egy Terminátor filmre emlékeztetett és természetesen megörökítettem, majd utána össze is ismerkedtünk és ő hívott, hogy menjek vele ki a Tanösvényre. És már az első hajnali alkalommal én is szerelembe estem a mocsárral és azóta is rendszeres látogató vagyok. Számos hazai és külföldi fotópályázaton indulok a Tanösvényen készült képekkel. Az egyik még Kínába is eljutott egy kiállításra.

-Milyen gyakran jöttök ki és mi motivál arra, hogy ellátogassatok ide?

JM: Változó, mennyi időt tudok szentelni a Tanösvénynek, amikor ideálisak a körülmények, akár hetente 4-5 alkalommal is kimegyek fotózni, leginkább hajnalban, de olyan hét nem nagyon van, hogy egyszer sem látogatom meg ezt a csodát. Feladatomnak is tekintem, hogy naprakész legyek a tanösvény életéből, hiszen nekem kell megmutatnom azoknak az érdeklődőknek, akik megjelennek a túrákon.

SÁ: A munkám gyakran a fővárosba vezényel, de hetente egyszer-kétszer igyekszem kilátogatni, illetve a vezetett hajnali túrák is olyan jeles események, amikor kint vagyok és igyekszem bevezetni a látogatókat a Tanösvény rejtelmes világába. Ilyenkor Tatáról is mesélek, igyekszem az egész régiót dióhéjban bemutatni és kedvet csinálni a látogatóknak, hogy még nézzék meg Tata más nevezetességeit is. Számos fotóst sikerült szerelembe ejteni a Tanösvénnyel, akik azóta rendszeresen visszatérő vendégek és imádják.

-Mi az, ami a leginkább megfog a Tanösvény világában?

JM: Belépek a kapun, és mintha egy másik világba lépnék, magam mögött maradnak a hétköznapok problémái, az ember a város szélén, de mégis a természet közepén találja magát. Minden évszaknak megvannak a saját szépségei. A tél a fantasztikus párás, ködös reggelekkel, a tavasz a virágba borult fákkal, a visszatérő vándormadarakkal, a természet ébredésével, a nyár talán a legnagyobb madár egyedszámmal, az ősz a pazar színeivel ejt rabul. Emellett persze olyan ritkán látható állatfajokat is megfigyelhet a szerencsés látogató, mint például a jégpadár, a guvat, a nutria, a hód, és személyes kedvencem, a vidra.

SÁ: Amint a Tanösvény első pallójára rálépek, igyekszem a legnagyobb csendben haladni, eggyé válni a természettel és ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy belül az ember elcsendesedik. Átadom magam az érzékszerveimnek, figyelem a madarak csicsergését, a szelet, a források felbukkanó bugyborékolását, a békák kuruttyolását. Nézem a gyönyörű fákat, a ködön átmetsző fényeket, vagy éppen a kristálytiszta vízen a csillogást. Ahogy Miki is említi, ez a hely olyan, mint egy másik bolygó és hihetetlen, hogy itt van karnyújtásnyira a várostól! Össze sem tudom számolni, hogy hány féle élőlénnyel lehet itt koncentráltan találkozni, ráadásul úgy, hogy itt természetes közeg van, nem etetjük az állatokat, nem korlátozzuk a mozgásukat és mégis olyan közelségbe lehet kerülni hozzájuk, hogy le is lehet őket fotózni.

-Mit tanácsoltok azoknak, akik kilátogatnak ide?

JM: A tanösvény minden természetet szeretőt garantáltan magával ragad. A tanácsom, hogy ne rohanja végig senki a tanösvény közel egy kilométeres pallósorát, hanem hagyjon időt arra, hogy a természet bemutatkozhasson neki, üljön le valahol a pallósorra, lógassa a lábait a víz fölé, kicsit kapcsoljon ki és figyelje a körülötte lévő világot. Előbb-utóbb szépen megmutatják magukat az állatok, a türelmes látogató észreveszi a növényvilág apró csodáit. És persze ezen kívül egyszer legalább keljen ki az ágyból kora reggel és jöjjön el velünk egy hajnali túrára. Én legszívesebben mindenkinek megmutatnám egyenként a tanösvényt, mert ezt minden természetszeretőnek látnia kell.

SÁ: Aki ide ellátogat, bármilyen évszakban vagy napszakban, annak azt tudom tanácsolni, hogy szánjon rá időt. Ahogy korábban is mondtam, csendesedjen el belül, lélekben, és ne akarja hajszolni a látnivalókat, mert akkor elriasztja őket. Ha elcsendesedünk és figyelünk (és nem rikító színű ruhában jövünk, telefonálva és dohányozva) akkor a madarak észre sem fognak venni és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy megtelik a környezetünk élettel és akár pár méterre mellénk száll le egy őszapó, egy királyka, vagy éppen egy jégmadár. És persze a legfőbb tanács, hogy minden évszakban el kell jönni, mert folyamatosan változik a környezet, nincs két egyforma nap a Tanösvényen.