Pályázható a Környezetvédelmi Alap

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi környezet- és természetvédelmi alap létrehozásáról és az alappal való gazdálkodás szabályozásáról szóló rendelete alapján a Pénzügyi, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság pályázatot hirdet vissza nem térítendő környezetvédelmi támogatás elnyerésére.

Idén három pályázatot hirdetett a bizottság:

Mindhárom pályázat célja a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyok következményeinek enyhítése.

 

  1. Lakossági esővízgyűjtő pályázat

Az elmúlt két évben nagy népszerűségnek örvendő lehetőségre idén is lehet jelentkezni. Az önkormányzat által vásárolt 510 literes – esővíz felfogására alkalmas – vízgyűjtő tartályok kiosztására lehet pályázatot benyújtani, melynek feltétele, hogy a pályázó vállalja az ingatlana előtti közterület rendben tartását három évig.

 

  1. Intézményi esővízgyűjtő pályázat

Külön pályázati felhívás szól az intézmények számára szintén 510 literes esővízgyűjtők igénylésére.

 

  1. Növénybeszerzés társasházak és lakásszövetkezetek részére

Azon társasházak, vagy lakásszövetkezetek, amelyek az épületük előtti közterületet gondozzák, vagy a jövőben gondozni kívánják, évelő, várostűrő dísznövényekre tudnak pályázatot benyújtani. Az önkormányzat a nyertes társasház, vagy lakásszövetkezet részére 50.000 forint értékben biztosít növényeket, melyeket a pályázónak kell elültetnie és gondoznia.

 

Csak a hiánytalanul kitöltött pályázatok tekinthetők érvényesnek az előírt mellékletekkel együtt (fotó, nyilatkozat adatkezelési tájékoztató megismeréséről). Az elbírálást a bizottság a benyújtott pályázat és helyszíni szemle alapján végzi.

Adatkezelési tájékoztató környezetvédelmi jellegű pályázat

Adatlap_Intézményi esővízgyűjtő

Adatlap_Lakossági esővízgyűjtő

Adatlap_Növénybeszerzés társasházak és lakásszövetkezetek részére

Nyilatkozat adatkezelési tájékoztató megismeréséről

Intézményi esővízgyűjtő pályázat_felhívás

Lakossági esővízgyűjtő pályázat_felhívás

Növénybeszerzés társasházak és lakásszövetkezetek részére_felhívás