Újra lehet pályázni az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíjra

2023-ban ismét lehet pályázni az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíjra, a jelentkezések határideje szeptember 8.

A díj olyan tatai állandó lakóhellyel rendelkező, nappali tagozatos, felsőoktatásban alapképzésben, osztatlan mesterképzésben vagy mesterképzésben tanuló hallgatónak adományozható, aki a díj adományozását megelőző tanév mindkét félévében 4,0-nál magasabb tanulmányi átlagot ért el és még legalább egy tanéve van hátra a tanulmányai befejezéséig. A díjra pályázatot nyújthatnak be tatai állandó lakóhellyel rendelkező felsőoktatásban résztvevő hallgatók.

A díjat évente maximum 10 diáknak lehet odaítélni: 5 hallgatónak, akik a humán tudományterületen és 5 hallgatónak, akik a természettudomány-műszaki szakterületen tanulnak. Egy szakterületen jutalmazott hallgatók száma abban az esetben lehet 5-nél több, amennyiben a másik szakterületre beérkezett pályázatok száma nem éri el az 5-öt.

A pályázatnak – amelyet maximum 2 A4-es oldal terjedelemben kell a pályázónak benyújtania –  tartalmaznia kell a díjra pályázó személy nevét, lakcímét, telefonszámát, a felsőoktatási intézmény nevét, a hallgatói jogviszony, valamint az előző két félév tanulmányi eredményének hitelesített igazolását. A pályázatnak ki kell térnie a pályázó Tatához való kötődésére, arra, hogy tanulmányainak folytatása és elvégzése miként kapcsolódik városunkhoz, valamint az általa választani kívánt szakdolgozati téma kifejtésére maximum két oldal terjedelemben, amennyiben az összefügg Tatával.

Tanulmányi eredmény alatt a Neptun-rendszerben feltüntetett, kreditpontok alapján számított átlag értendő.

A díjat Tata város polgármestere adja át minden év októberében. A díj az odaítélést tanúsító díszoklevélből és egy tanév 10 hónapjára szóló ösztöndíjból áll. Az ösztöndíj havi összege 12 000 Ft. A díj odaítéléséről a mindenkori oktatási feladatokkal foglalkozó bizottság javaslatának figyelembe vételével Tata város polgármestere dönt.

Beadási határidő: 2023. szeptember 8. A pályázatot a polgármesternek címezve zárt borítékban a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal 16-os szobájában kell leadni.

Bővebb információ: Izsáki Zsuzsanna humánszolgáltatási ügyintéző.

Telefon: 588-664.

 

Adatkezelési tájékoztató_Tanulmányi Ösztöndíjak adatkezeléseiről 2023