Közmeghallgatást tartottak a Városházán

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tartott a Városháza dísztermében december 14-én.

A helyszínen először Michl József polgármester adott tájékoztatást a 2017. évi költségvetésről, valamint az aktuális tatai fejlesztési tervekről. A polgármester beszámolójában többek között a városi zöld infrastruktúra fejlesztésről, az új könyvtár, a városi piac, és az agrárlogisztikai központ építéséről, a helyi alapanyagokra épülő minőségi közétkeztetés reformjáról és az iskolai konyhák hálózatos fejlesztéséről, valamint az új városi sportcsarnokról is beszélt.

Ezt követően, városunk képviselőinek tájékoztatói hangzottak el, a körzetekben végzett ez évi tevékenységeikről, valamint jövőbeni terveikről. A közmeghallgatás második részében a tataiak, és helyi szervezetek képviselői tehették fel kérdéseiket, és mondhatták el véleményüket a testület munkájáról. A kérdéseiket többen már korábban, írásban vagy telefonon juttatták el az Önkormányzathoz. A témák között szerepeltek észrevételek a hulladéklerakással, a parkolással, az Angolparkkal, és Tata úthálózatával kapcsolatban is.